|
|
|
|
Bizottsági vita a privatizációs törvényjavaslatról (1. rész)
|
1990. szeptember 5., szerda - A privatizációs
törvénytervezethez, a tisztességtelen piaci magatartás tilalmámról,
valamint az árak megállapításáról szóló törvénytervezethez
benyújtott módosító javaslatok korábban már megkezdett vitáját
folytatta szerdai ülésén az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága.
A testület igen alaposan, szinte pontról-pontra tüzetes elemzés alá vette az állami kiskereskedelem, a vendéglátóipar és a fogyasztási szolgáltatások vagyonának privatizálásáról szóló törvénytervezetet. S bár a módosító javaslatok alapjaiban nem kívánták megmásítani a törvényhozók elképzeléseit, mégis kitünt, hogy számos ponton félreértésekre ad okot a tervezett jogszabály, s ha nem pontosítják hatályba lépése előtt, ez a későbbiekben sok problémát okozhat. Török Ferenc (SZDSZ) szerint például nem helyes, hogy a törvényjavaslat alapján a magántulajdonú ingatlanban működő üzletek eladásánál a tulajdonos hozzájárulását kell kérni ugyan, ám ez csak formális, mert számos megkötést írnak elő az érvényben lévő jogszabályok. Török Ferenc módosító javaslatában azt indítványozta: védjék jobban a tulajdonosok érdekeit, hogy azok valóban rendelkezhessenek is ingatlantulajdonukkal, amennyiben abban üzlet működik. Schagrin Tamás ipari és kereskedelmi helyettes államtitkár ezzel kapcsolatosan megjegyezte, hogy már ma is szabad felmondást biztosítanak az érvényes rendelkezések, és különben sem a privatizáció kérdéskörébe tartozik, hogy miként értékesítsék a magántulajdonban lévő helyiségeket. A bizottság végül úgy határozott, hogy a kormánynak javasolja a helyiséggazdálkodásról szóló jogszabály módosítását.
A vitában felvetődik, hogy vajon a Vagyonügynökség, vagy a vállalat privatizál-e valójában, mert ez sem derül ki egyértelmüen a tervezetből. Schagrin Tamás leszögezte: azért szükséges, hogy a Vagyonügynökség elvonja az üzletet, mert csak így kötheti meg a szerződést az értékesítésre. A már felértékelt helyiséget azonban a vállalat is eladhatja a későbbiekben. Hangsúlyozta: a Vagyonügynökség nem tulajdonosi jogokat gyakorol, hanem a privatizáció kapcsán hatósági feladatokat lát el. (folyt.köv.)
1990. szeptember 5., szerda 15:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|