|
|
|
|
A megújult KDNP már az önkormányzati választásokra készül (1.
rész)
|
1990. május 28., hétfő - Csaknem teljes egészében
kicserélődött a Kereszténydemokrata Néppárt vezetősége, hiszen a
hétvégi országos választmányi ülésen a korábbi 10 pártvezetőségi tag
közül mindössze kettőnek szavaztak újra bizalmat. Nem titok, hogy a
pártvezetés felfrissítése, úgymond dinamikusabbá tétele volt ezzel a
cél, de egyúttal az új szervezeti felépítést is tükrözi: azaz a
jövőben - szakítva az egy-egy személyhez kötődő tisztségekkel -
kollektív, 15 tagú elnökség irányítja a KDNP-t.
A változás hátteréről, valamint a párt jövőbeni politikai irányvonaláról Hasznos Miklós elnökségi tag nyilatkozott az MTI munkatársának. Megerősítette, hogy a személycserék révén elsősorban tehetséges, a kampány során rátermettségüket bizonyított embereket kívántak bevonni a vezetésbe. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a tagság részéről is felvetődött az igény: ne hierarchikus felépítés, hanem egyfajta mellérendelt viszony érvényesüljön a vezetésben.
Hasznos Miklós a továbbiakban kifejtette: a KDNP intenzív pártépítési tevékenységbe kezd, s szeretnék, ha az önkormányzati választások idejére taglétszámuk elérné a 10 ezret. Mint mondotta: a párt nagyon fontosnak tartja a helyhatósági választásokon való eredményes szereplést. Úgy vélik, hogy politikai befolyásuk növekedésével - az országgyűlési választásokon szerzett 6,46 százalékos szavazati arányt jóval meghaladva - akár 10 százalék feletti eredményt is elérhetnek az önkormányzati választásokon. Mindehhez elsősorban azokban a megyékben - Békés, Szolnok, Fejér - szeretnék megerősíteni a KDNP-t, amelyekben a parlamenti választásokra nem tudtak listát állítani, s egyéni jelöltjük sem indult.
Végezetül Hasznos Miklós szólt arról is, hogy a mostani személyi és szervezeti változások nem érintik a párt politikai irányvonalát, a programjában megfogalmazottakat. Hozzátette: a kormánykoalícióban való részvétel természetesen megkövetel bizonyos politikai alkalmazkodást a KDNP részéről is, ám a kolíciós partnerekkel való egyeztetés, a politikai rugalmasság nem jelenti a párt világnézeti alapelveinek feladását vagy módosítását. (folyt. köv.)
1990. május 28., hétfő 14:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|