|
|
|
|
Tőkés Lászlót is várják a keszthelyi Helikon Napokra
|
1990. április 27., péntek - Tőkés László levélben jelezte
részvételi szándékát a Helikon Napok idei rendezvényeire. A
Berzsenyi-díj tavalyi kitüntetettjén kívül a rendező szervezet, a
Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság a kisebbségben élő
magyarság számos más jeles képviselőjét is meghívta a május 4-én és
5-én Keszthelyen tartandó találkozóra és tudományos tanácskozásra.
Mindazokat, akik irodalmi, kulturális tevékenységükkel, vagy a
határainkon kívüli magyar egyesületek szervezésében, irányításában
szerzett tapasztalataikkal hozzájárulhatnak a nemzet szétszakított
közösségeinek kapcsolatépítéséhez, az új konfliktusok kezeléséhez, a
jövő útjainak kimunkálásához.
A ,,Magyar kisebbségek a Kárpát-medencében,, című tanácskozás május 4-én délután Juhász Gyula akadémikus előadásával kezdődik, majd Burgenlandból Galambos Ferenc, az őrvidéki Magyar Intézet igazgatója; Erdélyből Lászlóffy Aladár író, Kárpátaljáról Balla D. Károly folyóiratszerkesztő tart korreferátumot. A második napon kerül sor Csorba Béla, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke és Duray Miklós író, a felvidéki együttélés mozgalom vezetőjének hozzászólására. A tanácskozáson való részvételi szándékát jelezte Cs. Gyimesi Éva és Szőcs Géza is. (MTI)
1990. április 27., péntek 15:28
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|