|
|
|
|
Szűrös Mátyásnak, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnökének
üzenete a nemzethez (2. rész)
|
A háromoldalú politikai tárgyalásokon részt vett pártok, politikai erők felelősséggel tartoznak a múlt év szeptemberében létrejött megállapodások végrehajtásáért, s az akkori megbeszélések alkotó légköre, kompromisszumkészsége most is hasznosítható.
Fel kell lépni a vádaskodással, a botránykeltéssel és a konfliktusok szításával szemben. Formálják a józan gondolkodású emberek a közvéleményt
Üdvözöljük a törvényesség következetes betartására és választási etikai kódex kidolgozására irányuló törekvéseket. Régi igazság, hogy az igazi szabadság nem az, amely szerint az ember azt teheti, amit akar, hanem az, amikor azt teheti, amit kell. Minden párt, minden képviselőjelölt programjával, saját igazával fogadtassa el magát, így győzze meg választóit, ne vetélytársai elleni támadással, hitelének szándékos lerontásával. Csakis így őrizheti meg saját és az ország méltóságát is.
Kérem honfitársaimat, hogy a történelmi felelősség tudatában, a nemzeti béke megőrzése és az összefogás jegyében támogassák a felhívásomban megfogalmazott törekvéseket. Ne engedjük, hogy az épülő, erősödő magyar demokráciában zátonyra fusson a békés átmenet (MTI)
1990. január 19., péntek 12:28
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|