|
|
|
|
- Rácz Sándor 1 - folyt.
|
De ez nem jött létre. Most tehát én keresem a lehetőséget, hogy mégis hogy maradjak benne a napi politikába, vagy esetleg azt, hogy hogy kerüljek be a parlamentbe. Hogy továbbra is a magyar munkások képviseletét, érdekét tudjam ott majd megeleveníteni.
- Mire figyelmeztetné akkor az ellenzéki pártokat? Hogyan lehetne mégis a munkásosztályt bevonni a választásokba, hogy egyáltalán az urnákhoz járuljanak és ott átérezzék a felelősségüket?
- Sajnos, nem az ellenzéki pártok politikai helyzetéből kell kiindulnunk, hanem abból a gazdasági helyzetből, amibe belekényszerültünk, és ez a gazdasági helyzet nem kedvez a munkás politikai érdekeknek a megjelenítésére, mert nincs meg az alap hozzá. Itt nem lehet munkásérdekeket érvényesíteni addig, amíg egy stabil gazdasági alapot nem teremtünk a magyar társadalom részére. A gazdasági szerkezet úgy szét van rombolva, hogy ebből ezt le kell nullára bontani és újra kell építkezni. De ott kell lenni a munkások érdekképviseletének, hogy az új parlamentbe már csak olyan törvényeket fogadjanak el, amelyek megoldják a munkások gondjait is Magyarországon.
- Milyen garanciák lehetnek erre, hogy a munkások át is érezzék és el is higyjék, ehhez hiteles emberek kellenek vagy hiteles politika?
- Az a legnagyobb problémája a magyar társadalomnak, hogy nincsenek garanciái ahhoz, hogy milyen parlamentet kell létrehoznia. Ugyanis ez a parlament valószínű, hogy túlságosan vegyes összetételű lesz, és nem lesz hosszú életű, mert a politikai életünk az fog továbbra is fejlődni és ez a fejlődés magával fogja hozni, hogy hamarabb kell megújítani a parlament összetételét. No, de nekünk alapjába véve abból kell kindulnunk, hogy most maximálisan tegyen meg mindent minden magyar állampolgár, akár munkás, akár értelmiségi, hogy ez a parlament is a lehető legjobb parlament legyen. De semmiféle garanciánk nincs, mert azt tapasztaljuk, hogy azok a pártok, amelyek most jelentős szerepet tudnak vállalni és vinni ebbe a választásban, azok bizony nagyon sok helyen összefonódnak máris a hatalommal és ez nem nyújt garanciát a jövő politikájához. +++
1990. január 13., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|