|
|
|
|
Először készül külön törvény a képviselők jogállásáról (2. rész)
|
A törvénytervezet vitáján felmerült az is, hogy a fizetés nélküli szabadságon lévő képviselőjelölteket valamiféle térítésben kellene részesíteni. Bár jó megoldásnak tűnt, a választójogi törvény azonban nem engedi meg azt, hogy a képviselőjelölteknek az őket megillető támogatási keretösszeg egy részéből pótolják a kieső munkabért. Ám nem rendelkezik arról, hogy a jelöltek erre az időre bárkitől bármilyen juttatást kapjanak. Így jelen pillanatban a jelöltség vállalása anyagi hátrányt jelent.
A törvényjavaslat szerint a képviselőjelölteket a képviselőkkel azonos mentelmi jog illeti meg.
A tervezet a már megválasztott képviselőre bízza, hogy képviselői munkája mellett folytatja-e főfoglalkozását is, avagy sem. Ez lényegében elvi lehetőség, hiszen egy hivatásos Parlamentben nehezen elképzelhető, hogy a képviselő más munkát is tudjon végezni, másrészt a tiszteletdíjak rendszere biztosítja a folyamatosan végzett kizárólagos képviselői tevékenység anyagi feltételeit. A törvénytervezet ezen túlmenően - az alkotmány rendelkezéseit figyelembe véve - összeférhetetlenségi okokat is megállapít. Eszerint a képviselő nem lehet köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság tagja, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, az Állami Számvevőszék elnöke, elnökhelyettese és számvevője, az ÁSZ hivatali szervezetének dolgozója, bíró, ügyész, államigazgatási szerv dolgozója - a Minisztertanács tagjának és a politikai államtitkárnak a kivételével -, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, elnökhelyettese, igazgatója, a fegyveres erők, a rendőrség és a rendészeti szervek hivatásos állományú tagja, gazdasági társaság igazgató tanácsának vagy igazgatóságának, valamint felügyelő bizottságának tagja.
A képviselőt a törvénytervezet szerint a miniszteri fizetés fele illeti meg. (A miniszteri fizetés jelenleg bruttó értékben 65 ezer forint.) Ez a tiszteletdíj adóköteles, illetve társadalombiztosítási járulékot is kell fizetni. Ez azonban csak alapdíjnak tekinthető, hiszen a képviselőnek további juttatás jár, ha valamilyen tisztséget tölt be. A tiszteletdíjhoz viszonyított pótdíj jár például a parlamenti bizottság tagjának és elnökének, a parlamenti pártcsoport elnökének, az Országgyűlés elnökének, alelnökének, jegyzőjének. A Ház elnökének például a tiszteletdíj 180-a százaléka, a pártcsoport elnökének a tiszteletdíj 80 százaléka, a bizottsági tagnak a tiszteletdíj 40 százaléka jár. Emellett utazási, posta- és telefonköltségeit, illetve adott esetben a szakértői díjakat is téríti a Parlament. A költségtérítés azonban az éves képviselői tiszteletdíj 30 százalékát nem haladhatja meg. (folyt.köv.)
1990. január 12., péntek 15:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|