|
|
|
|
A Fidesz szerint a választási kampány idején pártatlan
bizottságnak kell felügyelnie a nemzeti médiákat
|
1990. január 11., csütörtök - A tévét és a rádiót felügyelő
15 tagú bizottság tevékenysége körül fellángolt vitában a Fidesz is
kifejtette álláspontját az MTI-nek.
Hegedűs István választmányi tag elmondta: a Fiatal Demokraták Szövetsége továbbra sem kíván részt venni a felügyelő bizottság munkájában, mivel az pártok képviselőiből áll. Úgy vélekedett, hogy a 15 tagú testület a szakma által nem eelfogadott és létszáma miatt meglehetősen működésképtelen. A Fidesz továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az említett médiákat maximum öttagú, csak a választási programokkal foglalkozó, szűkebb jogkörű testület felügyelje. Hozzátette: rontja a helyzetet, hogy Pozsgay Imre, mint a tömegkommunikációs eszközökért felelős és a nemzeti médiák felügyeletét is ellátó államminiszter az MSZP választási kampányfőnöke lett. Ez a versenysemlegességgel összeegyeztethetetlen.
A Fidesz nem ismeri el a felügyelő bizottság azon jogát, hogy moratóriumot hirdessen a politikai hirdetésekre, miközben már folyik a kampány - mondotta Hegedűs István. Aggasztó fejlemény az is, hogy a frissen kinevezett tv-elnökség összetétele ellentmond a pártatlanság követelményeinek. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: nehezen bizonyítható, de tudva lévő, hogy ebben az elnökségben MSZP- és MDF-szimpatizánsok kaptak helyet. A Fidesz választmányának tagja leszögezte, hogy miközben a környező országokban volt radikális ellenzékiek kulcspozícióba kerültek, a magyar kormányzat továbbra is merev, semmilyen nyitásra nem hajlandó e téren. Az Aczél Endre leváltása körüli hercehurca ráadásul azt mutatja, hogy a valós indokokat elfedve, régi módszerekhez visszanyúlva kívánják ,,megtisztítani,, a televíziót. Ezt annak ellenére szükséges megjegyezni - mondta Hegedűs István -, hogy a Fidesz nem értett egyet az Aczél Endre vezette Tv-Híradó és Hét műsorszerkesztésével. Az új hiradóval szemben konkrét kifogásként említette, hogy a Fidesz küldöttségének prágai találkozóját Václav Havellel úgy kommentálta, mint ,,magyar fiatalok találkozását a csehszlovák államfővel,,.
Végül reményét fejezte ki, hogy a politikai egyeztető tárgyalásokon részt vett és a választásokon indulni kívánó szervezetek képviselőinek, valamint a rádió és a televízió vezetőinek pénteki megbeszélésén sikerül elfogadni a választási kampány sajtóelveit és -szabályait. (MTI)
1990. január 11., csütörtök 15:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|