|
|
|
|
A Nemzeti Kisgazdapárt az áremelésekről, az állami
vagyonalapról és a földek kiárusítása ellen
|
1990. január 8., hétfő - A Nemzeti Kisgazda- és Polgári Párt
országos ügyvivői testülete Budapesten tartott hétfői ülésén
időszerű belpolitikai kérdéseket vitatott meg.
Hardi Péter, a párt szóvivője az MTI-nek elmondta: a Nemzeti Kisgazdapárt tiltakozik a január 8-án életbe léptetett áremelések ellen, különös tekintettel arra, hogy míg az átlagos jövedelemmel rendelkező állampolgárok már az alapvető létfeltételeket sem tudják biztosítani családjuknak, addig a politikai hatalmukat gazdasági hatalomba átmentő kivételezettek helyzete ma is stabil. Ez a kettősség álláspontjuk szerint robbanásveszélyes helyzetet idéz elő. A párt ezért követeli azok konkrét, személyekre szóló elszámoltatását, akik a jelenlegi helyzetet előidézték - országos, megyei és helyi szinten egyaránt.
Az ülésen ugyancsak foglalkoztak az állami vagyonalapról szóló törvényjavaslattal. A Nemzeti Kisgazdapárt egyetért ennek az Országgyűlés elé való terjesztésével. Bár a javaslat néhány olyan rendelkezést is tartalmaz, amelyet később módosítani kell - mondta a szóvivő -, a testület fontosnak tartja, hogy legalább ezzel az eszközzel szabjanak gátat a nemzeti vagyon elherdálásának. A Nemzeti Kisgazdapárt egyúttal javasolja, hogy a létrehozandó szervezetet ne állami, hanem nemzeti vagyonalapnak nevezzék el, mert az a vagyon, amit kezelni fog, a magyar nemzeté.
Az ülésen végezetül szó volt a földek kiárusításáról. Ezzel kapcsolatban a Nemzeti Kisgazdapárt leszögezi: nem tud egyetérteni a földtörvény ismételt módosításával sem, mivel az továbbra is lehetővé teszi a mezőgazdasági földek kiárusítását. Épp ezért úgy foglalt állást, hogy a választások után olyan törvényjavaslatot szorgalmaz előterjeszteni, amelyek érvénytelennek nyilvánítják a parasztság jogos igényeit semmibe vevő adásvételeket. A párt egyúttal megerősítette azon álláspontját, hogy az 1947-es földtulajdoni állapotok visszaállítására törekszik és szükségesnek ítéli az igazságos földreform megvalósítását is - mondotta végezetül Hardi Péter. (MTI)
1990. január 8., hétfő 19:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|