|
|
|
|
Németh Miklós elhatárolja magát a törvénytelenségektől
|
1990. január 5., péntek - A Miniszterelnök Titkársága közli:
a Minisztertanács elnöke péntek délelőtt megkapta a Szabad
Demokraták Szövetsége és a Fiatal Demokraták Szövetsége levelét,
amelyben értesítették, hogy a Fővárosi Főügyészségen ismeretlen
tettesek ellen feljelentést tettek az állambiztonsági szerveket
azzal vádolva: hivatali visszaélést és más törvénysértő
cselekményeket követtek el. Emellett a politikai rendőrség múltjának
nyilvános kivizsgálását is javasolják.
A Minisztertanács elnöke minden törvénytelenségtől elhatárolja magát, így azoktól a módszerektől is, amelyek az állambiztonsági munkában korábban fellelhetők voltak. A kormány elkötelezte magát a régi, antidemokratikus államigazgatási módszerek felszámolása mellett, és már eddig is nagy lépéseket tett ezen a téren.
A Minisztertanácsot ez vezérelte, amikor múlt év november 19-én a 114/1989. MT-rendelettel módosította a belügyminiszter feladatát és hatáskörét. A Minisztertanács már hónapokkal ezelőtt elhatározta, és a Parlamentben be is jelentette, hogy törvényben kívánja szabályozni az állambiztonsággal összefüggő kérdéseket. A törvénytervezet rövidesen elkészül és az Országgyűlés elé terjeszthető.
A Minisztertanács elnöke felkérte a legfőbb ügyészt, hogy a Fővárosi Főügyészséghez eljuttatott feljelentés tárgyában soron kívül folytassa le a vizsgálatot. A vizsgálat eredményéről - annak befejezése után - a magyar közvélemény tájékoztatást kap. (MTI)
1990. január 5., péntek 19:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|