|
|
|
|
A Pócspetri-ügy perújítási tárgyalása (1. rész)
|
1989. december 1., péntek - A Fővárosi Bíróságon dr. Strausz János tanácsa pénteken megkezdte a ,,pócspetri rendőrgyilkosság,, néven ismertté vált ügyben a perújítási tárgyalást. A bíróság a Legfőbb Ügyészség indítványára látott hozzá a 41 évvel ezelőtt elítélt 23 személy közül Asztalos János és hat vádlott-társa ügyének újbóli tárgyalásához.
Mint az a korábbi híradásokból ismeretes: a Budapesti Büntetőtörvényszék - mint rögtönítélő bíróság -, illetőleg a Budapesti Népbíróság 1948-ban megállapította, hogy a Szabolcs-Szatmár megyei Pócspetri plébánosa, Asztalos János agitációba fogott az iskolák tervezett államosítása ellen. Június 3-án este - amint azt a korabeli bírósági jegyzőkönyvek tanúsítják -, a felizgatott tömeg egy része valóban fel volt fegyverkezve a községházát közrefogva az államosítás ellen tüntetett és megkísérelt betörni a tanácsterembe. Ezt az akciót a bejáratnál két rendőr megakadályozta. Időközben a községháza udvarára érkezett Asztalos János, és az első bírósági jegyzőkönyv szerint ,,azt terjesztette,,, hogy a rendőrök őt és a jegyzőt el akarják vinni, és ezt mindenképpen akadályozzák meg. A hangulat egyre feszültebb lett. A főjegyző az egyik kijáraton el akart távozni, ahol két rendőr állt. A tömeg úgy vélte, hogy a rendőrök őt el akarják vinni, ezért hangos tiltakozásba kezdett és a kijárat felé tódult. Ekkor Takács Gábor rendőr riasztólövést adott le. Királyfalvi (Kremper) Miklós - aki látta, hogy a rendőr a fegyverét csőre tölti - nekiugrott, kitépte kezéből a fegyvert, majd mellkason lőtte. A rendőr a helyszínen meghalt. Az eset után a bíróságok Asztalos Jánost szándékos emberölés bűntettében való felbujtói bűnrészesség miatt halálra ítélték, Királyfalvi Miklós ugyanezt a büntetést kapta, szándékos emberölés bűntette miatt. A köztársasági elnök a katolikus pap halálbüntetését életfogytig tartó fegyházbüntetésra változtatta, amit az Elnöki Tanács 1956 szeptemberében 15 évi börtönbüntetésre szállított le. (folyty.köv.)
1989. december 1., péntek 17:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Pócspetri-ügy perújítási tárgyalása (2. rész)
|
Az elítélt kérelmére az Elnöki Tanács 1988. szeptember 30-án mentesítette Asztalos Jánost, a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. Királyfalvi Miklóst 1948. június 11-én kivégezték. A korábbi bírósági határozatok ismertetése után dr. Strausz János elmondta, hogy a legfőbb ügyészség perújítási nyomozást is lefolytatott, ami új tényeket hozott a felszínre. A feltárt bizonyítékok kétségessé teszik Királyfalvi Miklósnak az 1948 évi tárgyaláson tett beismerő vallomását, amelyre annak idején bűnösségét alapozták. A fegyverszakértői vélemény, hiteles bizonyítékként, ugyancsak nem fogadható el. Törvénysértő volt Asztalos János bűnösségének megállapítása a felbujtóként elkövetett szándékos emberölés bűntettében. A plébános ugyan agitált az egyházi iskolák államosítása ellen. Az első tárgyalási napra a terheltek közül Asztalos János és Belicza Gyula megjelent, Orosz János és Kusnyér János nem. A bíró kérdésére Asztalos János elmondta: összesen 8 és fél évet töltött börtönben, elmondása szerint végig az Andrássy út 60-ban őrizték. Az ügyészségi vizsgálat során nem, a mostani tárgyaláson viszont elmondta, hogy a rendőrség a pócspetri gyilkosság után folytatott nyomozás alkalmával megkínozta, és ilyen eljárásban része volt a börtönben is. Elmondta azt is, hogy - bár ő maga azokban a percekben nem volt a gyilkosság helyszínén, amikor a fegyver eldördült - mégis állítja, hogy, nem történt gyilkosság. Szerinte a rendőr szét akarta oszlatni a tömeget, egyszer a levegőbe lőtt, ám ezzel a tömeget nem félemlítette meg; ezután hadonászni kezdett a puskával, aminek tusa az épület kőkarzatára ütődött és így sült el. Belicza Gyula vallomásában azt állította, hogy gy az emberek nem voltak kapával, kaszával, villával felszerelkezve. A tárgyalást december 5-én folytatják. (MTI)
1989. december 1., péntek 17:29
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|