|
|
|
|
Tildy-emlékünnepség Szeghalmon (1. rész)
|
1989. november 18., szombat - Szeghalmon, ahol Tildy Zoltán 1946-os köztársasági elnökké választásáig tizenkét esztendőn át volt református lelkész, szombaton a kisgazda politikus századik születésnapján emlékünnepséget rendeztek.
Az ünnepély nyitányaként a helyi református egyház gyülekezeti termében Tildy-emléktáblát lepleztek le (az emléktábla Nagy József debreceni református lelkész műve), majd a Kossuth téri templomkertben a Tildy-szobor fölavatása következett. A Rajki László szobrászművész által, Eleöd Ákos építész közreműködésével alkotott bronz mellszobornál Straub F. Brunó akadémikus, nyugalmazott államelnök mondott avatóbeszédet. Tildy Zoltánt - mondotta - a tények tisztelete, a valóság ismerete jellemezte, a kisemberek segítőjeként a demokrácia megvalósításáért küzdött. Sajnos a belső és a külső erők összejátszása, a sztálinista nyomás hatására 1948-ban lemondásra kényszerült köztársasági elnöki tisztéről; az 1945-ös választási győzelem után felhigult párt nem tudott - talán nem is tudhatott - ellenállni a sztálinista erőszaknak. A mai feladatokról szólva a nyugalmazott államelnök megállapította, hogy a Tildy-féle előretekintő, a gondokkal szembenéző, s nem a múltba visszanéző politikára van szüksége az országnak. Avatóbeszédét az új választások előtti kívánságával zárta Straub F. Brunó: adja Isten, hogy olyan becsületes politikusokat találjunk, amilyen Tildy Zoltán volt. (folyt. köv.)
1989. november 18., szombat 17:02
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|