|
|
|
|
Elhunyt Makay Margit
|
1989. november 6., hétfő - A Művelődési Minisztérium, a Magyar Színházművészeti Szövetség, valamint a Nemzeti Színház Igazgatósága és társulata megrendülten tudatja, hogy Makay Margit kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja türelemmel viselt, hosszú szenvedés után 98 éves korában elhunyt. Temetéséről később intézkednek. X X X
Makay Margit a Színiakadémián 1909-ben szerezte meg diplomáját és szülővárosában, Miskolcon lépett először a színpadra. Onnan szerződtette alig egy év múlva a Vígszínház társulata, amelynek - kisebb megszakításokkal- 1935-ig tagja volt. Játszott az Unió Színházaknál és a Belvárosi Színházban, majd a Nemzeti Színházba szerződött. A felszabadulás után egy évig az akkori Madách Színház igazgatója volt, azután ismét a Nemzetihez került. Tanított a Színművészeti Akadémián, s magánnövendékeket is fogadott. Klasszikus és mai drámákban egyaránt kitűnt finom művészi eszközeivel. Sokoldalú egyénisége, szép beszéde a vígjátékok könnyedebb légkörében is kitűnően érvényesült. Feledhetetlen alakításokat nyújtott Makk Károly filmjeiben: a Macskajáték idős szépasszony Paulájaként, vagy az Egy erkölcsös éjszaka bölcs Kelepei mamájaként. (MTI)
1989. november 6., hétfő 19:52
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|