|
|
|
|
MSZMP kongresszus - Németh Miklós (1.)
|
1989. október 7., szombat - A délelőtti vitában felszólalt Németh Miklós kormányfő, az MSZMP elnökségének tagja. Elöljáróban kiemelte: amit a párt állapotáról, a társadalomban elfoglalt helyéről, eszmei, morális és vezetési válságáról, s mindemiatt gyökeres megújításának szükségességéről, tehát egy új párt létrehozásának elementáris igényéről el lehet mondani, az e teremben már mind elhangzott. Mégpedig nem ugyanazoktól az emberektől, akik hagyományosan meg szokták újítani a pártmozgalmat és minden megújulás élére álltak, hanem elsősorban azoktól, akik ebben az országban oly sokáig a ,,vidéki,, jelzővel illetett engedelmes követők vagy csendes útitársak szerepére voltak kárhoztatva. Mint mondta: reménnyel tölti el, hogy az új pártot a tagság és - megyőződése - a társadalom progresszív erői hívják életre, és nem a kamarilla-politika, vagy a sokak által máig is annyira kedvelt összeesküvő taktika játékszabályai szerint formálódik.
- Végre nemcsak arról van szó, hogy miként kell kiegyezni a helyzettel, miként lehet elkerülni a még rosszabbat. Végre arra lehet és kell gondolni, hogy a nép sorsáért nyitott szívvel, tiszta szándékokkal a lehető legjobbat tegyük - hangoztatta. - Létrejött egy olyan pártprogram, amely a vita tapasztalatainak felhasználásával véglegesíthető és meghirdethető, s amely képes vonzani a magyar progressziót. A miniszterelnök szükségesnek ítélte egy olyan demokratikus alapszabály lérehozását is, amely a tagság pártjává teszi a magyar szocialisták pártját, s nem engedi tovább uralkodni a tekintélyelvűséget. Ehelyett a tudás és a tettek adják meg a párt tagjainak valódi rangját. Olyan alapszabály kell tehát, amely a legdemokratikusabbá teszi a pártot az össszes magyar párt között. - A hiteles párt mellett hiteles emberekre is szükség van - folytatta. - Akármilyen névvel és programmal indul is az új párt az ország felemelkedését célzó küzdelemben, nem lehet hiteles, ha vezetésében vagy akár tagságában olyanok lesznek, akiknek kezéhez akár közvetetten is, de vér tapad, akik részt vettek emberek megtöretésében, meghurcolásában, vagy legalábbis asszisztáltak ehhez. A továbbiakban arról beszélt: a kormány már most úgy végzi munkáját, hogy tudja, a közelgő választásokon eredményei szavazatokat jelentenek a párt számára, kudarcai pedig tehertételek lesznek. (folyt. köv.)
1989. október 7., szombat 12:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
MSZMP kongresszus - Németh Miklós (2.)
|
Azokra a kijelentésekre emlékeztetve, miszerint a kormány eltávolodott pártjától, kijelentette: ennek éppen az ellenkezője igaz. A kormány valóban elmozdult, de nem távolodott, hanem ahhoz a párthoz közeledett, ami most, ezen a kongresszuson formálódik. Tette ezt azért, mert ahhoz, amit a kormány a nemzet érdekében tesz és tenni akar, szüksége van egy ilyen új pártra. Egy ilyen új párt pedig a szó legjobb értelmében kormánypárt, illetve kormányzópárt lesz. Ebben az esetben a kormány tagjai nem fogják kettős tehertételnek érezni a pártban és a kormányban betöltött tisztüket. Ugyanis nem a párt delegálja őket a kormányba, hanem azért választja őket a párt saját vezetésébe, mert olyan kormánynak a tagjai, amelyet a pártjának támogatnia elemi érdeke. A kormány tehát a párt, a nemzet érdekeit érvényesítette munkájában - mondta, majd köszönetét fejezte ki azért, hogy a Minisztertanács ebben élvezte a párttagok, a reformerők támogatását. Németh Miklós leszögezte: a kormány a reformerők kormánya is, akikhez a kormány kifejezetten közeledett, sőt együttműködés és szövetség alakult ki közöttük. Sajnos a pártvezetés csak késedelmesen alkalmazkodott a változásokhoz, erről - szerinte - a pártvezetés és a kormány egyaránt tehet. Ezt követően Németh Miklós azokról a kormányzati kezdeményezésekről, intézkedésekről szólt, amelyek a politikai és jogi viszonyok gyökeres átalakítását, az emberi jogok kiszélesítését, az ország gazdasági helyzetének javítását, a külpolitikában pedig - konfliktusokat is vállalva - a nemzet érdekeinek érvényre juttatását szolgálták. Ezek közül külön is kiemelte a gazdaság és a társadalom működőképességének megőrzését, valamint azt, hogy hídfőállásokat építettek ki a békés átmenet dinamikájához. S nem utolsó sorban: ez a kormány bizonyította, hogy más, mint az előző kormányok. Most a pártnak is bizonyítania kell, hogy más lesz, mint eddig volt. Németh Miklós a kormány nevében is kérte, hogy a párt állampártból alakuljon át kormánypárttá. Vagyis: új párt kell új programmal, új szervezettel, új vezetőkkel és új névvel. A kormányfő ezzel kapcsolatban kifejezte azt a meggyőződését, hogy az új pártból akcióképes szövetséget lehet és kell teremteni, olyat, amely helytáll a versenyhelyzetben. Mint mondta, azokkal ért egyet, akik a kongresszuson kijelentették: ennek a munkának a megkezdéséhez teljes mandátummal rendelkeznek. Ez azonban csak a kezdet, ezután újjáépített tagság, szervezetek, új apparátus és új infrastruktúra kell. Ugyanakkor figyelmeztetett: ,,a tagság nem birkanyáj, nem követni akarja a főkolomposokat, hanem aktív cselekvési teret kér az önálló politizáláshoz,,. (folyt. köv.)
1989. október 7., szombat 12:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
MSZMP kongresszus - Németh Miklós (3.)
|
Németh Miklós végezetül kiemelte: - Itt többségében a nemzetért dolgozó, a nemzetet becsülettel szolgáló emberek gyűltek össze, vessük hát le végre magunkról a tőlünk idegen sztálinista szervezet burkát; nem illik ránk, nem illett akkor sem, amikor ránk erőltették, és még kevésbé illik ma vagy a jövőben. Olyan pártunk legyen, amelyben mi vagyunk otthon, amely igazán a miénk. Aki pedig nem érzi itt jól magát, az alakíthat más pártot. Számunkra nem a tagok száma, hanem a választási voksok száma a fontos. Egy dolog fontos: új párt legyünk, befelé működőképesen, kifelé pedig, a világnak, hitelképesen. Úgy végezzük dolgunkat, hogy mi felemelkedni, és a demokratikus szabad választásokon győzni akarunk. (MTI)
1989. október 7., szombat 12:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|