|
|
|
|
- Mindszenty rehabilitálása - 1. folyt.
|
A volt hercegprímás személyének megítélésben még ma is különböznek a vélemények. Bajnok Zsolt kormányszóvivő ugyan kimerítően ismertette a revízió jelenlegi állását és köntörfalazás nélkül feltárta milyen testi, lelki nyomásnak volt kitéve az egyházfejedelem, és hogy a bírósági eljárás során durván megsértették az anyagi jog szabályait, ugyanúgy mint a büntetőeljárás akkoriban érvényes előírásait. Tehát tudatosan manipulálták az eljárást. Ugyanakkor azonban a megváltó szó, hogy Mindszenty ártatlan volt - nem jött a szóvivő ajkára. Indoklásként a jegyzőkönyvek hiányát hozta fel, valamint azt, hogy állítólag még nem sikerült teljesen megcáfolni olyan abszurd vádakat, mint valutázás és szöktetés. A kommunisták még mindig nem tudnak könnyű szívvel megbocsátani 1948-as törvénytelen hatalomra jutásuk legjelentősebb ellenfelének. Rákosit megtagadták, Rajk Lászlót már 1956-ban rehabilitálták, Nagy Imrének is igazságot szolgáltattak halála után és Kádár Jánosnak már régen megbocsátották az 1956 szabadságharcosain tett véres bosszúját. Négy prominens elvtársukkal tehát, akik neve szorosan összefonódik Magyarország háború utáni tragikus történelmével, így vagy úgy békét kötöttek. Azonban még nem mernek átugrani saját árnyékukon és még mindig megtagadják az igazságszolgáltatást a kommunizmussal való szembenállás vezéralakjától. Sőt mi több Gergely Jenő könyvét a katolikus egyház Magyarországon 1944-71-ig nem nehéz úgy olvasni, mint valami igazolást, hogy Mindszenty mégis csak vétett az állam ellen. A Mindszentyről írt könyvek ismertetéseiben pedig gyakran lehet olvasni olyan megjegyzéseket, mint például: sok mindent értetlenül, zord kivülállással ítélt meg vagy élete végéig feloldathatlan feszültséget okozott benne a vállalt szerep politikai és emberi tartalma. (folyt.)
1989. október 2., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|