|
|
|
|
- Magyar belpolitikai helyzet - 1. folyt.
|
Amit még fontosnak tartok elmondani: az országban 40 éve nem volt ilyen hangulat, ilyen politikai légkör. Akármi is a véleményünk az Ellenzéki Kerekasztal és a hatalom közti tárgyalásról, erről a megállapodásról, ezt feltétlenül el kell mondanunk. - Én annyit tennék ehhez hozzá, hogy itt egy elég komikus helyzettel állunk szemben. Sokan azzal érvelnek, hogy az ellenzéknek senki nem adott felhatalmazást, és arra hivatkoznak, hogy a parlamentet valaki megválasztotta. De hát tudjuk azt, hogy hogyan zajlottak le ezek a választások, tudjuk azt, hogy hogyan szerepelt a parlament az elmúlt 3-4 évben - ez elég szégyenletes. Nem hiszem, hogy legitimebb lenne, mint az ellenzék. Inkább arról van szó, hogy nincs ma legitim hatalom. - Legitim fórum, amely ezt megvalósíthatná. Tehát Münnhausen báróként kellett eljárni: a saját üstökénél megragadva kellett ezeknek a csoportoknak valamit tenniük. Egy másik kérdés: a sietség. Az MSZMP, elsősorban Pozsgay és csoportja szemlátomást nagyon siettették ezeket a tárgyalásokat, és elegendő válasz erre az a körülmény, hogy a jövő év közepéig feltétlenül parlamenti választásokat kell tartani. Vagy volt-e itt más motívum is? - Én azt hiszem, hogy több dolog van itt egymás mellett. Egyrészt az MSZMP-nek, amelyik válságban van, amelyik a társadalmat döntően érintő kérdésekre nem tudott választ adni, amelyik hajlandó volt a múltból - mondjuk az 1968-as reformokból - leszűrni a tanulságokat, pontosabban annak a sikertelenségéből. Tehát egy reformkorszakban vagyunk, egy reform időt élünk meg, amikor radikális reformokra van szükség. Ezt az MSZMP belátta. Hogy miért sürgős neki, pontosan a válságával függ össze. (folyt.)
1989. szeptember 21., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|