|
|
|
|
Magyar belpolitikai helyzet
|
--------------------------- München, 1989. szeptember 21. (SZER, Szerkesztők fóruma - Vadász János) - Ezen a héten Magyarországon a politikai átalakulás folyamata nagyon fontos fordulóhoz érkezett. Néhány nappal ezelőtt lezárult a 3 hónapig tartó tárgyalás-sorozat az MSZMP, az Ellenzéki Kerekasztal és az úgynevezett harmadik oldal megbízottai között. Megállapodást írtak alá az úgynevezett sarkalatos törvények előterjesztéséről. Ezek hivatottak szabályozni, hogyan valósuljon meg az átmenet az első szabadon választott parlament összeüléséig. Pontosabban: ezt a megállapodást három ellenzéki párt, illetve szervezet nem volt hajlandó aláírni, de nem éltek a vétójogukkal sem, tehát ezzel mintegy jelezték, hogy nem kívánják megakadályozni a megállapodás létrejöttét. A jövő hét elején pedig összeül a nem szabadon választott, a múltból örökölt Országgyűlés, hogy döntsön a sarkalatos törvények ügyében. Időszerű tehát, hogy az e heti szerkesztők fórumán is megvizsgáljuk, illetve mérlegeljük ezt a tárgyalássorozatot, azt, hogy milyen eredményt mutathat fel, és milyen következményekre lehet számítani. Két kollégám ül mellettem a studióban: Hamburger Mihály és Gordon Tamás, ők fejtik ki a véleményüket. Mindenekelőtt egészen röviden: tulajdonképpen erre a kerekasztal tárgyalásra a társadalomtól nem kapott megbízást senki sem. Sem az MSZMP, sem az ellenzék, a harmadik oldal a legkevésbé. Lehet-e itt bármilyen legitimitásra hivatkozni? - Vegyük a kényelmesebbet, az MSZMP-t. Az MSZMP hatalmon van azokban a kérdésekben, amelyekben most már többé - tudjuk, hogy miért - nem akar a társadalom feje felett dönteni, hajlandó leülni a kerekasztalhoz és nem a maga által kiválasztott partnerekkel tárgyalni. Ennek a jelentőségét azt hiszem, nem kell boncolgatnunk. (folyt.)
1989. szeptember 21., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|