|
|
|
|
Nemzeti kerekasztal: középszintü gazdaságpolitikai tárgyalások (1. rész)
|
1989. szeptember 20., szerda - A harmadik oldal kezdeményezésére szerdán a Parlamentben középszintü gazdaságpolitikai tárgyalásra került sor a nemzeti kerekasztal keretében. A tárgyalófelek között ismét képviseltette magát a Szakszervezetek Országos Tanácsa, amelynek delegációja mint ismeretes korábban kivonult a politikai egyeztető tárgyalásokról. Arra a kérdésre, hogy a SZOT jelenléte általános visszatérésnek minősül-e vagy sem, Sándor László, a SZOT főtitkára, aki egyben a harmadik oldal szóvivői tisztét is betöltötte, ugy válaszolt: a SZOT plénumának döntése értelmében a mozgalom csak a politikai egyeztető tárgyalásokon függesztette fel részvételét, a gazdasági-szociális ügyek tárgyalásában változatlanul részt kiván venni. Ebből az alkalomból az MSZMP tárgyalóküldöttségének szóvivője, Iványi Pál, a párt központi bizottságának titkára megerősitette: az MSZMP egyenrangu tárgyalófélként ismeri el a harmadik oldalt.
Az Ellenzéki Kerekasztal részéről még a napirend tisztázása előtt afelől érdeklődtek, mi az értekezlet tulajdonképpeni célja, mert mint kiderült a meghivó eljutott ugyan a kezükhöz, de azt a szóvivőjük előtt is ismeretlen okból érdemben nem tárgyalták meg. A meghivóban a harmadik oldal napirendként a gazdasági kérdésekkel foglalkozó albizottságok eddigi munkájának összegzését, valamint a lakosságot leginkább foglalkoztató kérdésekben a tárgyalófelek nézeteinek ismertetését javasolta. Eredetileg arra várt választ, hogy az egyes delegációknak milyen elképzeléseik vannak egyebek között a foglalkoztatás biztonságának javitásáról, az infláció leküzdésének lehetőségeiről, a nyugdijrendszer átalakitásáról, a lakásgondok megoldásáról, a tulajdonviszonyok átalakitásáról, valamint az adósságállomány kezeléséről. Ezekre azonban most nem kaptak választ, mert az EKA nevében szóvivőjük, Tardos Márton, a Szabad Demokraták Szövetsége elnökségének tagja a második napirendi javaslatot nem tartotta elfogadhatónak. Mint mondta, erre most EKA tagjai nem készültek fel, ugyanakkor olyan kérdésekben várják tőlük álláspontjuk előzetes kifejtését, amelyek a választási küzdelem sarkalatos tételei lehetnek majd. A harmadik oldal és az MSZMP tárgyalóküldöttsége viszont arra világitott rá, hogy ezek olyan fontos gazdaságpolitikai kérdések, amelyek egy részében a választási taktika fölé kell helyezni a nemzeti érdekeket, s azokról mindenképpen szót kell ejteni. (folyt.köv.)
1989. szeptember 20., szerda 21:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|