|
|
|
|
ADN-közlemény a menedékkérőkről
|
Berlin, 1989. augusztus 6. vasárnap (MTI/ADN,DPA) - Az NDK szombaton közvetve, de nyomatékosan figyelmeztette állampolgárait, hogy meddő próbálkozás az NSZK külképviseleteitől várni a nyugati kiutazási engedély kijárását. Mint ismeretes, az utóbbi időben számos NDK-állampolgár menekült az NSZK budapesti, prágai és bukaresti nagykövetségére, valamint berlini állandó képviseletére, hogy íly módon - a nyugatnémet diplomácia közbenjárására számítva - érjék el kiutazásuk elintézését a szövetségi köztársaságba.
Az ADN hírügynökség szombaton késő este közzétett rövid jelentése leszögezi: ,,Mint a nyugati sajtó, az NSZK politikusai s hivatalos szervei terjesztik, néhány NDK-állampolgár az NSZK külföldi nagykövetségeit, illetve NDK-beli állandó képviseletét keresi fel, hogy ott személyes ügyeit előadja. A nemzetközi jognak megfelelően az NSZK külképviseleteinek semmiféle joguk és kötelezettségük nincs az NDK állampolgáraival szemben. Ügyeikben egyedül és kizárólag az NDK illetékes, amelynek törvényei előtt minden állampolgár egyenlő. Más országok nagykövetségeinek felkeresésével nem érhető el a törvényt megkerülő bánásmód,,. Az ADN közleménye nem pontosította, hogy milyen ügyről és törvényt megkerülő, értsd kivételes bánásmódról van szó. Az ADN állásfoglalása egybecseng a bonni kancellári hivatalt irányító Rudolf Seiters aznapi lapinterjújában olvasható kijelentésével, amely szerint sem az NSZK berlini állandó képviseletének, sem a Varsói Szerződés országaiban levő nagykövetségeinek nem áll módjában segíteni az NDK állampolgárainak abban, hogy a szövetségi köztársaságba utazhassanak. ,,A döntés az NDK illetékes szerveitől függ,, - hangsúlyozta a kancellári hivatal németországpolitikai kérdésekben is illetékes miniszteri rangú vezetője a Nordwest-Zeitung napilap szombati számában. A politikus a témakörben elmondotta még: ,,a szövetségi kormány szorgalmazni fogja a magyar kormánynál, hogy gondoskodjon a genfi menekültügyi konvenció maradéktalan betartásáért. Azt mindenesetre ki kell várni, milyen kihatása lesz az NDK lakosaira a magyar kormánynak az a szándéka, hogy megvizsgálja a menedékjog megadásának lehetőségeit az NDK állampolgárai számára.,, A DPA értesülése szerint az NSZK budapesti nagykövetségén tartózkodó NDK-sok száma a hétvégén 160-ról 200-ra emelkedett. +++
1989. augusztus 6., vasárnap 14:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|