|
|
|
|
Menekülők
|
Köln, 1989. július 24. (Deutschlandfunk, Nyugatnémet lapszemle) - Ellentétesen vélekednek a lapok a keletnémet állampolgárok Magyarországon történő Nyugatra meneküléséről. A Kölner Stadt-Anzeiger a szombathelyi határőr-parancsnokot, Németh ezredest idézi, aki szó szerint azt mondotta: ha a menekülők nem állnak meg az első figyelmeztető lövésre, hát hadd menjenek Isten nevében Ezzel szemben több lapban is olvashatunk arról, hogy Walter Prienitz, belnémetügyi államtitkár a bonni kormány nevében figyelmeztette az NDK lakosságát, ne használja a menekülésnek ezt a formáját. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szó szerint úgy véli: rendkívül kényes probléma alakul ki ebben a kérdésben, amely azzal fenyeget, hogy egyaránt megrontja Budapestnek Bonnhoz és Kelet-Berlinhez fűződő viszonyát. A probléma abban rejlik, hogyan viselkedik majd a reformbarát, az emberi jogok tiszteletben tartását magáénak valló magyar kormány a menekülő NDK polgárokkal szemben. Magyarország a Varsói Szerződés egyetlen államaként aláírta az ENSZ menekültügyi megállapodását, elsősorban azért, hogy urrá legyen az idén 30 ezerre emelkedett romániai menekültek problémáján. A konvenció aláírásakor azonban a magyaroknak azt is vállalniuk kellett, hogy valamennyi országból érkezőnek biztosítják a menedékjogi kérvény benyújtásának lehetőségét. Budapesten a nyár végén nyitják meg az ENSZ menekültügyi főbizottsága irodáját. A menekültügyi egyezmény értelmében az NDK polgároknak is ott kell benyújtaniuk kérelmüket, és ha ezt elismerik, minden akadály nélkül kiutazhatnak a Szövetségi Köztársaságba - olvashatjuk a frankfurti napilapot. +++
1989. július 24., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|