|
|
|
|
Ünneplés
|
München, 1989. július 20. (SZER, Magyar híradó) - Budapesti kommunisták álltak elő a javaslattal, hogy október 23-ika a nemzet közös ünnepe legyen. Már közhelynek számít, hogy az események milyen szédületes ütemben gyorsultak fel, nem győzzük kapkodni a fejünket. Úgy tűnik Gadó György sem, aki kommentárral emlékezik meg a budapesti pártbizottság reformjavaslatáról. - Az MSZMP budapesti bizottsága sokak számára meglepő javaslattal állt elő. Együttműködést ajánlott fel a különböző ellenzéki szervezeteknek október 23-ika elkövetkező évfordulójának előkészítésében és megünneplésében. Az MSZMP egészen még nem vállalta fel az ügyet és Nyers Rezső pártelnök fenntartással szólt róla. Másfelől, amennyire a spontán hangokból kivehető, ellenzéki oldalon sem keltett osztatlan lelkesedést a javaslat, távolról sem. Az ellenzék és a közvélemény nem csekély része már a Nagy Imre és mártírtársai újratemetésekor ellenérzésekkel fogadta a hatalom képviselőinek megjelenését ezen a jelképes aktuson. Igaz, a hatalmat gyakorló és korábbi egységét elvesztett párt reformbarát képviselői jöttek el, és ezt némi jóhiszeműséggel el lehetett fogadni, már csak azért is, mivel 1956 öröksége melletti kötelezettségvállalásukkal ezek a politikusok elősegítették az erjedést a kommunista pártban, és megnehezítették a konzervatívok dolgát. Ámde ezt az első, és nem is egészen egyértelmű lépésüket nem követte a második, nem fordultak határozottan szembe a közvélemény előtt a kádárizmussal, nem utasították el világosan Kádár politikai hagyatékát. Nagy Imréék temetését a Kádár Jánosé követte, és amit az előbbin való részvételükkel javítottak a helyzeten - egyúttal a saját politikai helyzetükön is -, azt a másodikon mutatott szereplésükkel semmissé tették. Sőt a Kádár temetés után visszamenőlegesen is új színben jelenik meg július 16-iki megnyilatkozásuk. (folyt.)
1989. július 20., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|