|
|
|
|
Végső búcsú Kádár Jánostól - Ravatal a KB-székházban (1. rész)
|
1989. julius 14., péntek - Eltemették Kádár Jánost. A Magyar Szocialista Munkáspárt nyugalmazott elnökétől, az Elnöki Tanács tagjától, országgyűlési képviselőtől személyiségéhez méltóan vett búcsút pénteken az ország népe. Az MSZMP KB székházában felravatalozott koporsója előtt csütörtökön és pénteken több mint 6O ezren hajtottak fejet, adóztak kegyelettel emlékének. Több tízezren fejezték ki részvétüket a Központi Bizottsághoz és az özvegyhez címzett táviratban, levélben is, méltatva életútját, az ország fejlődése érdekében kifejtett erőfeszítéseit. A Mező Imre úti temetőben százezerre becsült gyászoló tömeg jelenlétében helyezték Kádár Jánost örök nyugalomra.
A végső tiszteletadás napján már a hajnali órákban budapestiek és vidékről érkezettek sokasága várakozott, hogy személyesen búcsúzhasson el a magyar történelem utóbbi évtizedeinek kiemelkedő politikusától. Nem volt még hét óra, amikor megnyitották a székház kapuját a tisztelgők előtt, akik 13 óráig helyezhették el a kegyelet virágait a fekete bársonnyal letakart ravatal előtt. A gyász leplével borított tágas aula negyedóránként megtelt a kegyeletadók csokraival, amelyeket folyamatosan szállítottak Kádár János végső nyughelyére, a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Panteonjához. Az ország népének tisztelgő látogatását követően néhány perccel 13 óra után érkezett a Központi Bizottság épületébe Kádár Jánosné. Az idős asszonyt láthatóan nagyon megviselte 4O éven át hűséges társának elvesztése. Tekintete többször hosszasan elidőzött Kádár Jánosnak a ravatal bal oldalán felállított, kinagyított képén, ily módon is búcsúzva férjétől. (folyt. köv.)
1989. július 14., péntek 19:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|