|
|
|
|
Kádár János életútja
|
London, 1989. július 6. (BBC, Panoráma) - Budapesten 77 éves korában ma reggel elhunyt Kádár János. Az MSZMP egykori főtitkárát három nappal ezelőtt szállították kórházba tüdőgyulladással és vérkeringési zavarokkal. Kádár János tavaly májusig állt a magyar kommunista párt élén, amikor a reformszárny végül félreállította. Ekkor a névleges pártelnöki tisztet ruházták rá. Június végén - egészségügyi állapotára való hivatkozással - ebből a tisztségből is elmozdították. A BBC munkatársa így idézi fel Kádár János életútjának jelentősebb állomásait: - Kádár János, aki több mint egy emberöltőn át vezette Magyarországot, egy cselédlány törvénytelen gyermekeként jött a világra, az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Fiuméban, a mai Rijekában. Édesanyja neve Csermanek volt. A Kádár-nevet a két világháború közötti időszakban vette fel, az illegális kommunista mozgalomba bekapcsolódó fiatalember. Kádár János 1931-ben lett a kommunista párt tagja. Iskolai végzettsége nem terjedt tovább az elemi iskolánál, melynek elvégeztével műszerésztanoncnak ment. A kicsiny kommunista párt egyik vezetőjeként ebben az időszakban és a II. világháború éveiben gyakran tartották rendőri megfigyelés alatt. S négy évet börtönben is töltött. 1945 után hamarosan vezető szerepet kapott a kommunista pártban, noha soha nem lett tagja annak a szűkebb, sztálinista magnak, melynek tagjai a háború éveit Moszkvában töltötték. 1948-ban belügyminiszterré nevezték ki, éppen abban az időszakban, amikor a kommunisták elsőrendű célja politikai ellenfeleik megsemmisítése volt. (folyt.)
1989. július 6., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|