|
|
|
|
Kádár Jánosról 2.
|
Kádár Jánosnak azonban többször nyilvánosan is kinyilvánított elképzelése volt arról, hogy a magyarországi társadalom öntörvényű fejlődési követelményeit figyelmen kívül hagyni nem lehet. Kádár János számos kompromisszumot kötött, mint politikus - ugyan, létezhet-e politikus kompromisszumok nélkül? - de alkui nem voltak elvtelenek. Lehettek ezek az alkuk sikertelenek, de nem voltak elvtelenek. Őt ugyanis nem a hatalom ténye érdekelte, hanem a magyarság érdekében akart dolgozni. Manapság sokat és sokszor beszélünk az 1956 utáni évekről. Szenvedélyesen, szélsőségektől sem mentesen. A gyász pillanatában azonban tárgyilagosnak kell lennie. Az illem szabályai szerint ugyanúgy, mint a saját érdekünkben. Időtől és tértől függetlenül elképzelhetőek a politikai cselekvésnek akármilyen lehetőségei. Kádár János egyik nagy érdeme azonban az volt, hogy semmikor sem feledkezett meg az időről és a térről. Realista volt. A magyar történelem jeles egyéniségei közül egyike a ritka realista politikusoknak. Fájdalmas konfliktusokba sodorta az élet. Nem tudhatjuk, noha sejthetjük, hogy a konszolidáció folyamata, s annak a folyamatnak a szélsőségei mennyire idegenek voltak tőle. A szükségszerűséget ismerte el, s az Élet pártján volt. Tudta: a nemzet nem folytathat öngyilkos politikát. Nehéz történelemben gondolkozni, hiszen kortársai voltunk. Hadd idézzem fel azt az irását, amely a Kritika új folyamának első számában 1972-ben jelent meg. Az akkor elhunyt Veres Péterről szólt ez az emlékezés. Meghatottan idézte fel, hogy Veres Péter, amikor kórházba szállították, a mentőautóba való beszálláskor is a nemzetre gondolt. S kimondta: három kérdésben volt vitája Veres Péterrel, ebből az egyik ügyben neki, Kádár Jánosnak nem volt igaza. A hetvenes évek legelején még nem éltünk olyan időket, amikor divattá lettek a bűnbánások. Kádár János azonban szükségesnek tartotta, hogy ország és világ előtt igazságot szolgáltasson hajdani vitapartnerének. Ez is része a történelemnek. Kortársai voltunk mindannyian, mert munkatársainak hívott mindannyiunkat. Az álma az volt, hogy egy boldogabb és szebb Magyarország legyen az ezredfordulóra, mint az a romhalmaz, amelyet 1956 őszén örökölt. Nem volt hiba nélküli ember. Voltak elfogultságai, s akadt - sajnos - nem csekély hibás döntése is. A mérleget elkészíteni - a higgadt tudósok feladata lesz. (folyt.)
1989. július 6., csütörtök 14:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|