|
|
|
|
- Elhunyt Kádár János - 3. folyt.
|
Sokan és sokszor elmondták, megírták hogyan törte meg Kádár János a nemzet gerincét, hogyan kényszerítette arra, hogy elfogadja amit kínált: nem látsz, nem hallasz, nem beszélsz, én pedig hagylak élni. Társadalomtudósokra, pszichiáterekre, történészekre, nemzeti karakterünk tudós elemzőire vár a feladat, hogy megállapítsák miért tekintette ezt az ultimátumot kompromisszumnak az ország, miért volt hálás érte Kádár Jánosnak. De amit már most is megmondhatunk, Kádár bizonyos fintorral tükröt tartott elénk, amelyben láthatjuk, milyenek vagyunk, milyenné lettünk. Megadta annak szabadságát, hogy szörnyű önkizsákmányolással aki tehette annyit dolgozzék, hogy teljen kocsira, utazásra, világszínvonalú alkoholfogyasztásra és gyors szívinfarktusra. Büszkék voltunk ügyességére, hogy mennyi külföldi kölcsönt szerzett, kit zavart, hogy ebből semmi sem jutott az ország létminimum környékén tengődő egyharmadának, jövőt jelentő beruházásokra és pláne az, hogy mindezt egyszer vissza kell fizetni. Igaz nem a mi generációnknak, az erre már nem képes, hanem gyerekeinknek, unokáinknak. Ők majd megköszönik. És mégis. Ha mindebből megtanultuk, hogy mit jelent "egy párt egy ember kezében", az ellenőrizhetetlen hatalom, ha ezután óvatosabban bánunk az olyan jelzőkkel, mint "a nemzet atyja", akkor talán magas, nagyon magas ár, de nem haszontalan jelenség volt a nemzet számára a Kádár-jelenség. +++
1989. július 6., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|