|
|
|
|
Kádár - lengyel visszhang
|
Varsó, 1989. július 6. csütörtök (MTI-tud.) - ,,Az újkori magyar történelem kiemelkedő, bonyolult politikai személyiségének,, nevezte a csütörtökön elhunyt Kádar Jánost a lengyel rádió budapesti tudósítója a Kádár János halálhírét követő első kommentárban.
A tudósító röviden ismertette Kádár János politikai életútját, emlékeztetve az általa betöltött vezető politikai funkciókra és arra is, hogy megjárta a Rákosi korszak börtöneit is. ,,Kádár János az újkori magyar történelem egy korszaka - állapította meg a kommentár - ő kezdte meg a sztálini modell felszámolását Magyarországon és az első volt, aki megpróbálta elindítani a szocializmus reformját, ami azonban - tekintettel az akkori nehéz évekre - nem hozott olyan eredményeket, amelyeket vártak tőle. Kádár új politikai iskolát is teremtett, amelyet kádárizmusnak neveznek. Ez a kompromisszumok iskolája volt, amelyben Kádár felülmúlhatatlan mesternek bizonyult.,, Hogy milyen lesz a Kádár korszak végleges és objektív mérlege, arról majd a történészek döntenek, figyelembe véve e korszak vívmányait és hibáit is. ,,Egy azonban bizonyos - állapítja meg végezetül a kommentár - Kádár János halálával végleg a múltté a nevével fémjelzett korszak.,,+++
1989. július 6., csütörtök 19:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|