|
|
|
|
Nyers Rezső - Die Welt (1.rész)
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. június 25. vasárnap (MTI-tud) - A szocializmus például Nyugat- és Észak-Európában is a társadalom számára nagyon is elfogadható formákat öltött. Mi a sztálinizmussal és a proletárdiktatúrával szakítunk, ugyanakkor hitet teszünk a parlamenti demokrácia és piacgazdaság mellett. Tanulni pedig a liberálisoktól és konzervatívoktól is lehet, főként az adópolitikában. Ezt hangsúlyozta egyebek mellett Nyers Rezső államminiszter a Die Welt című napilap számára adott interjújában.
A magyar pártpolitikus és államférfi fenti kijelentésével a Bonnban megjelenő, befolyásos konzervatív napilapnak arra a kérdésére válaszolt, hogy Magyarország miért nem mond egyszerűen búcsút a szocializmus immáron megterhelt és külföldön bizonytalanságot keltő fogalmának. A Die Welt hétfői számában napvilágot látó beszélgetést a Die Welt szerkesztősége már vasárnap este rendelkezésre bocsátotta az MTI bonni tudósítójának. A Deutschlandfunk, az NSZK országos rádióadója este szintén ismertette az interjút. A miniszter szerint, aki nyilatkozatát még pártelnökké történt megválasztása előtt adta csütörtökön véget ért NSZK-beli látogatása során, kétharmad részben már megtették a magyar gazdaság stabilizálásához vezető utat, az utolsó harmad azonban nehezebb, mint hitték. Magyarországon elsőbbséget biztosítanak annak, hogy az ország nyitott lehessen a világgazdaság irányában. Ez konkrétan azt is jelenti, hogy a magyar kereskedelmet átorientálják a nyugati ipari országok felé. Ebben a viszonylatban lesz növekedés. Noha a KGST-államokkal nem fog növekedni a kereskedelem, Magyarország szeretné megjavítani a velük való árucsere-forgalom minőségét. Ez azonban csak olyan KGST-államokkal történhet, amelyek Magyarországhoz hasonlóan piacgazdasági célok elérésére törekednek, tehát a Szovjetunióval, Lengyelországgal és Jugoszláviával. Nyers Rezső jelezte, hogy a Szovjetunióval jelenleg tárgyalások folynak a gazdasági kapcsolatok lényegi változtatásáról. Magyarország szeretné elérni azt, hogy az eddigi rubelelszámolás helyett az elszámolás alapja konvertálható keményvaluta legyen. Egyelőre nem tudható, hogy sikerül-e megválni a rubelelszámolástól, de nem reménytelen az eset - utalt rá a magyar gazdaságpolitikus. (folyt.)
1989. június 25., vasárnap 19:28
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Nyers Rezső - Die Welt (2.rész)
|
Nyers Rezső megerősítette, hogy Magyarországon valóban teljesen szabad választásokat fognak tartani, és arra a kérdésre válaszolva, hogy mi lesz akkor, ha az új pártok több szavazatot kapnak, mint az MSZMP, kijelentette: ez esetben elképzelhető egy koalíciós kormány. Ellenzéknek is kell lennie, mert ez hozzátartozik a demokráciához. Magyarországon megvan a demokráciához szükséges elegendő képesség ahhoz, hogy békés úton térhessen át a pluralizmusra - mondotta. Ez alkalommal is hangsúlyozta, hogy a nem reformországoknak számító környező szocialista országoknak Magyarország ellen irányuló bírálatai sem téríthetik el hazáját a reformoktól. Magyarországnak mindamellett ügyelnie kell arra, hogy jó kapcsolatokat tarthasson fenn szomszédaival, mert végzetes lenne, ha megfeledkezne geopolitikai helyzetéről. +++
1989. június 25., vasárnap 19:29
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|