|
|
|
|
Országgyűlés - harmadik nap (25. rész)
|
A honvédelmi minisztertől Horváth István belügyminiszter vette át a szót. A tárca vezetője Sinkovics Mátyás képviselőnek arra az indítványára reagált, hogy a polgári szolgálattal kapcsolatos megyei hadkiegészítő parancsnoki határozat ellen a megyei, fővárosi tanács végrehajtó bizottságánál lehessen fellebbezni. Az eredeti miniszteri javaslat az volt, hogy a fellebbezést másodfokon a Honvédelmi Minisztériumban bírálják el. A honvédelmi bizottság először elutasította Sinkovics Mátyás javaslatát, csütörtöki, megismételt ülésén azonban jóváhagyta. A belügyminiszter más tárcák vezetőivel konzultálva arra figyelmeztette az Országgyűlést, hogy Sinkovics Mátyás szándéka ugyan világos és követhető, de a javasolt jogi megoldás nem fogadható el. A magyar jogrendbe vagy a miniszter eredeti javaslata illeszthető be, vagy az a megoldás, miszerint a döntés elleni fellebbezést az adott megyeszékhelyen lévő városi bírósághoz lehessen benyújtani. Innen az illetékes megyei bírósághoz lehessen fellebbezni. Indoklásként a miniszter utalt arra, hogy Sinkovics Mátyás javaslata az egyik államigazgatási eljárási vonalról a másikra terelné át a döntést, tehát össze nem tartozó elemek keverednének. (folyt.köv.)
1989. június 29., csütörtök 19:26
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|