|
|
|
|
Politikai egyeztető tárgyalások - Szabad György (8. rész)
|
Pozsgay Imrének a nyilatkozat-tételét követően Szabad Györgyöt, az Ellenzéki Kerekasztal szóvivőjét illete a szó. Tisztelt elnök úr Tisztelt tanácskozás - Az Ellenzéki Kerekasztalt alkotó szervezetek a magyar nemzet felemelésére, a demokratikus jogok biztosítása révén törekszenek méghozzá annak nagyon őszinte reményében, hogy békés és következetes küzdelmüket megértéssel fogadják és rokonszenvvel támogatják nemcsak idehaza, hanem ezt teszi Kelet és Nyugat, mindenekelőtt pedig a szomszédos Ausztria, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Románia és a Szovjetunió népei és kormányai. Ha rajtunk múlik, nem fog senki csalódni, aki bizalomért bizalmat, barátságért barátságot, együttműködési készségért együttműködési készséget kér tőlünk, és ajánl a válságból való kilábalásért küzdő nemzetünknek. Tisztelt tanácskozás Az Ellenzéki Kerekasztal június 13-i nyilatkozatában kijelentettük, hogy a megkezdendő és - Pozsgay Imrével egybehangzó reménnyel mondom - kívánságunk szerint a megegyezésig folytatandó pártközi tárgyalások célját a békés átmenet biztosításában látjuk, mégpedig az egypártrendszerre alapozott jelenlegi uralmi viszonyokból a megteremtendő jogállam keretei között működő képviseleti demokráciába. A tárgyalások során mindenekelőtt olyan, törvényekbe foglalandó megegyezésre törekszünk tehát, ami lehetővé teszi, hogy az 1848-ban megalapozott és korszerűsítve új életre keltendő képviseleti demokrácia a valóban szabad választásokon megnyilatkozó népakarat megtestesítője lehessen és legyen. Az elnökünk, Szűrös Mátyás által most ismertetett napirendi megegyezés ilyen irányultságú. Nem tárgyalási sorrendjének, hanem belső logikájának szálán haladva, fontossági sorrendben mindenekelőtt új választási rendszer kidolgozását javasoljuk. Indítványozzuk, miszerint: az elkészítendő törvényjavaslat egyfelől azt biztosítsa, hogy minden választó gondosan mérlegelhesse, majd szabadon és titkosan eldönthesse, ki, illetve milyen irányzat által kívánja képviseltetni érdekeit és politikai akaratát. Másfelől gondoskodjék a megegyezésen alapuló új választási rendszer arról, hogy minden, a képviseleti demokrácia alapelveinek sérthetetlenségét vállaló, egyben a választások erőszakos vagy csalárd befolyásolását megtagadó politikai párt és szervezet azonos, demokratikus feltételekkel állíthasson jelölteket, és törvényes eszközökkel azonos feltételekkel küzdhessenek megválasztásukért. (folyt.köv.)
1989. június 21., szerda 21:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|