|
|
|
|
- Gyászünnepség - 8. folyt.
|
Én azt hiszem, hogy nehéz eldönteni azt, hogy - például Pozsgay Imrének, hogyha az MSZMP egy kivált része élén akar állni -, akkor érdemes-e neki ezt a koloncot vállalnia, amit az MSZMP mégiscsak jelent a múltjával? Mert nehéz lesz azért elodázni ezeket, és valószínűleg, hogy lesznek olyan jellegű követelések, hogy (nem bosszúállásra) de olyan fokú követelések, hogy azok akik ilyen törvénysértések elkövetésében felelősek, vagy utólag egyetértettek ezekkel - azok mondjanak le. Na most így akkor ugye megtisztulhat a párt - de nem végtelen-e ez a folyamat, ez a kérdés? - Szerintem Magyarországnak Nagy Imre szellemi örökségére szüksége van, mert Nagy Imre szellemi örökségét én abban látom, hogy bevezette a többpártrendszert - helyesebben, hogy ezt lehetővé tette - és abban, hogy kimondta Magyarország függetlenségét, kinyilvánította Magyarországnak azt az óhaját, hogy nem kíván a Varsói Szerződéshez tartozni, és hogy vállalta tulajdonképpen azt a kívánságát a nemzetnek, amely a múltban, a múlt hőseivel együtt és az 56 hőseivel együtt a magyar függetlenséget és szabadságot akarta kivívni. Ezt a szellemi örökséget vállalni lehet és vállalnia is kell mindazoknak, akik Magyarországon a politikai életben részt kívánnak venni. - Ezzel én nagyjából egyetértek, hogy ma már úgy látom, hogy korteshadjáratot nem lehet indítani Magyarországon anélkül, hogy az illető párt ne vállalja volna 56 örökségét. Egyébként itt nem értek teljesen egyet Jotisky Lászlóval, szerintem van egy harmadik pirosbetűs ünnep: és ez az október 23-ika és ez meg fogja előzni szerintem a többpártrendszer és az általános választásokat Magyarországon - tehát lesz még egy nagy tüntetés az ősszel, mielőtt az általános választásokat megtartják. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|