|
|
|
|
NSZK: a német egység napja - Bundestag (2.rész)
|
Az SPD-politikus, aki annak idején az NSZEP-vel a vitakultúráról és egymás reformképességének szükséges kölcsönös elismeréséről aláírt közös munkaokmány egyik szerzője volt, most teljes mértékben hiányolta az NDK vezetéséből az elengedhetetlen reformképességet. Ezért kifejezte aggodalmát amiatt, hogy ez a hiány hátrányosan érintheti a szovjetunióbeli és más kelet-európai államokban kibontakozott változások nyomán tapasztalható reményteljes közeledést Európa két fele között. Márpedig - hangsúlyozta - gondoskodni kell arról, hogy amikor a vasfüggöny máshol már átlyukadt a rozsdától, a két német állam között a vasfüggönyt ne korrozió elleni szerekkel próbálják konzerválni. Eppler azt kívánta az NDK állampolgárnőinek és állampolgárainak, hogy minél szabadabban avatkozhassanak be saját államuk belügyeibe, méghozzá ne csak úgy, ahogy ezt az NSZEP megengedhetőnek tartja, de még csak úgy sem, ahogy ez az NSZK-nak tetszene, hanem kizárólag a saját óhajuknak és belső szükségleteinek megfelelően. A beleszólásnak ezt a szabad kibonatkoztatását az NDK-ban Eppler akkor is üdvözlésre méltónak tartaná, ha ezzel erősödne az NDK-állampolgároknak országuk iránti hűsége, és megszilárdulna maga az NDK is. A szociáldemokrata politikus megállapította: a szocializmus Európában soha nem lesz uniformizált szocializmus. De vagy lesz demokratikus szocializmus, vagy egyáltalán nem lesz szocializmus. Az országban az NDK-beli munkásfelkelés évfodulója alkalmából megtartott egyik emlékünnepségen Theo Waigel, a Keresztényszociális Unio (CSU) elnöke, szövetségi miniszter felszólította az NDK vezetőit, hogy ugyanúgy rehabilitálják 1953. június 17-ike áldozatait, miként ezt a Magyarország tette az 1956-os magyarországi népfelkelés vezetőivel, Nagy Imre miniszterelnök és szintén mártírhalált halt társai esetében.+++
1989. június 17., szombat 18:08
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|