|
|
|
|
A Baranya Megyei Tanács ülése - Környezetvédelem
|
1989. június 12., hétfő - Immár a környezetvédelem is a politikai harcok tárgyává vált Baranyában, ahol az utóbbi időben megsokasodtak a környezeti gondok - hangzott el a megyei tanács hétfői ülésén Pécsett. Indulatokat kavartak és kavarnak az olyan témák, mint például az Ófalui atomtemető, a mecseki uránbányászat vagy a pécsi bűzszennyezés ügye. Tüntetések, nyílt levelek és válaszok, peticiók és vádaskodások borzolják a kedélyeket. Ezért is vállalkozott a megyei tanácstestület arra, hogy alaposan és kritikusan megvizsgálja a baranyai környezetvédelem helyzetét. A szakértők mintegy 80 oldalnyi írásos anyaggal igyekeztek megkönnyíteni a tanácstagok tájékozódását ebben a sokágú témakörben.
Az előterjesztésekből egyértelműen kiderült, hogy minden erőfeszítés és elért eredmény ellenére sem sikerült megállítani a környezet romlását a megyében, sőt egyes térségekben és egyes vonatkozásokban súlyosbodott helelyzet. Megdöbbentő adatokat tárt fel a Köjál jelentése. A baranyai emberek kétharmada szennyezett levegőt kénytelen szívni nap nap után. különösen kritikus a helyzet Pécsett, ahol a déli városrész levegőjének bűz-, illetve bakteriális szennyezettsége még csak fokozza a gondokat. Az orvosok olyan fertőzéses tüdőmegbetegedéseket észleltek, amelyek alig ismertek hazánkban. A szennyvíztelepről a levegőbe került kórokozók a múlt év végéig 79 megbetegedést és 331 fertőzést idéztek elő. A megyében 163 ezer ember iszik valamilyen formában káros vízet. A magas nitráttartalmu vízfogyasztás miatt az elmúlt húsz évben 285 csecsemő betegedett meg és közülük öt meg is halt. A megyei tanács állást foglal amellett, hogy a környezetminőséget érintő minden adatot nyilvánosságra kell hozni. Ennek értelmében elfogadhatatlannak tartják a mecseki uránércbányászat tevékenységére, pontosabban: a környezet radioaktív szennyezésére, illetve terhelésére vonatkozó adatok titkos voltát. Ha szükséges, módosítsák az erre vonatkozó magyar-szovjet államközi megállapodást. A testület úgy határozott, hogy a környezetvédelmi problémák megoldására hosszú távú programot dolgoznak ki. Ebben kiemelt helyet kap az emberi egészséget közvetlenül károsító szennyezőforrások megszüntetése vagy legalább mérséklése, mivel az országos átlagnál magasabb a halálozási arányszám Baranyában és ebben nagy szerepet játszanak a környezeti ártalmak. (MTI)
1989. június 12., hétfő 14:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|