|
|
|
|
Állásfoglalás az MSZMP kongresszusának szervezéséről (OS)
|
1989. június 2., péntek - Üdvözöljük az MSZMP KB május 29-i döntését, amely - engedve a párttagság akaratának - az MSZMP következő kongresszusa idei összehívásáról határozott. A párt kongresszusának az ország és a párt válságának felszámolását kell előmozdítania, ezért rendelkeznie kell a szervezeti és személyi változások végrehajtásához szükséges minden jogosítvánnyal. Ezekkel a jogosítványokkal azonban csak a platformok alapján, demokratikusan megválasztott küldöttek testülete élhet. Elsietettnek, indokolatlannak és a sanda szándékú taktikázgatás gyanúját is felidézőnek tartjuk az MSZMP Budapesti Bizottságának állásfoglalását a budapesti küldöttek megválasztásának rendjéről és ütemezéséről. Ez az állásfoglalás ellenkezik a Politikai Bizottság irányelveivel is, hiszen a munkahelyi és kerületi felmenő rendszerű pártértekezleteken szervezi a kongresszusi küldöttek megválasztását. Ez a Budapesten működő - immár több tucat - reformkörök ,,feldarabolását,, és a kerületi pártapparátusok által meghatározott választásokat eredményezné. Úgy gondoljuk, hogy az MSZMP kongresszusi küldötteinek megválasztását a fővárosban is az országgyűlési és tanácsi választókerületek beosztása szerint, területi elv alapján kell megszervezni. A küldöttválasztásokat megelőző szervezőmunka során fel lehet gyorsítani az MSZMP lakóterületi elven történő újraszervezését is. A párt kongresszusának megfelelő előkészítése és a rendkívül felgyorsult politikai élet egyaránt azt indokolják, hogy az őszi kongresszus előtt legfeljebb egy hónappal, leghamarabb szeptember elején kerüljön sor a kongresszusi küldöttek megválasztására. Meggyőződésünk, hogy nem állja meg a helyét az az érvelés, amely a küldöttek felkészülésére hivatkozva júliusig kierőszakolná azok megválasztását. Ez a kongresszus nem lehet olyan, mint az eddigiek. A ,,Demokratikus Szocializmusért Fórum,, MSZMP Reformkör (OS)
1989. június 2., péntek 17:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|