|
|
|
|
Tanácskozik az MSZMP Somogy megyei pártértekezlete (2. rész)
|
A délelőtti vita legnagyobb visszhangot kiváltó felszólalói azonban az MSZMP szervezeti és munkastílusbeli megújítását követelték, s ennek helyi módozataira is javaslatot tettek. Az e körbe tartozó küldöttek egyebek közt szóvátették a Somogyra jellemző ,,patópáloskodást,,, a döntő helyzetek túltaktikázását. Sérelmezték, hogy sanda gyanúsítgatások kísérik a tényleges reformokra törekvő, a párt cselekvőképességéért, politikai befolyásának megőrzéséért cselekedni is kész párttagok és reformkörök működését. Ellenvéleményeket keltett például az a javaslat, hogy a párt alapszervezetei fokozatosan szerveződjenek át a munkahelyekről a lakóterületekre. Tucatnyi közbevetett kérdéssel és megjegyzéssel fejezték ki ellenvéleményüket a résztvevők bizonyos körei azon javaslattal kapcsolatban, hogy a pártértekezlet a szokásos két testület helyett csupán egy szűkebb körű, de cselekvőképesebb vezető szervezetet hozzon létre. A Somogy megyei pártértekezlet vitája a késő délutáni órákban is tart. Kérdéses, hogy a fórum az előzetes elképzelések szerint szombaton befejezi-e a munkáját. (folyt.köv.)
1989. április 15., szombat 19:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|