|
|
|
|
Sevardnadze - érkezés Bécsbe
|
Sebestyén Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 1989. március 5. vasárnap (MTI-tud.) - Vasárnap este Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter is megérkezett Bécsbe, a helsinki folyamatban részt vevő 35 állam külügyminiszteri találkozójának színhelyére. Az osztrák főváros repülőterén Alois Mock, Ausztria alkancellárja és külügyminisztere üdvözölte.
Érkezésekor adott rövid nyilatkozatában Sevardnadze a külügyminiszteri értekezletet a nemzetközi politika egyik legnagyobb eseményének minősítette. A szovjet külügyminiszter az előzetes program szerint hétfőn mondja el beszédét a tanácskozáson. Kedden tárgyal amerikai miniszter-társával, James Bakerrel. Bécsben úgy tudják, hogy megbeszélésükön szó lesz a külügyminiszteri értekezlet és az utána szintén Bécsben megnyíló két európai katonai-biztonsági fórum tárgyköréről, valamint Sevardnadze nemrég tett közel-keleti útjának tapasztalatairól is. +++
1989. március 5., vasárnap 19:00
|
Vissza »
|
|
Sevardnadze (kiegészítés az érkezéshez)
|
Bécs, 1989. március 5. vasárnap (MTI-tud) - Sevardnadze érkezése után kijelentette: Európa, sőt a világ történelmében még soha nem voltak ilyen lehetőségek. Az előrelépés ugyan nehéz lesz, de a kitűzött célok elérhetők. ,,Ha valóban megoldást találunk és a katonai szembenállás megszüntetésében tényleges haladás alakul ki, ez új Európához, egy új minőségű Európához vezethet,, - mondotta Eduard Sevardnadze. +++
1989. március 5., vasárnap 19:55
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|