|
 |
 |
 |

MSZMP-találkozósorozat (1. rész)
|

1989. március 4., szombat - Szombaton a Magyar Szocialista Munkáspártnak és a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének találkozójával folytatódott azoknak a kétoldalú tárgyalásoknak a sorozata, amelyet az elmúlt napokban az MSZMP kezdeményezett különféle társadalmi-politikai szervezetekkel. A hétvégén is folytatódó intenzív eszmecserék végső célja - az Új Március Front javaslatához kapcsolódva - egy széles körű társadalmi részvétellel összeülő ,,nemzeti kerekasztal,, előkészítése.
Az MSZMP Központi Bizottságának székházában megtartott találkozón Fejti György, a KB titkára mindenekelőtt azt hangsúlyozta tárgyalópartnereinek, hogy a felgyorsult belpolitikai élet szükségessé teszi a nyugodt légkörű társadami párbeszédet. A mélyre ható reformok közös megvalósítása érdekében feltétlenül el kell kerülni a társadalmi robbanást. Az MSZMP ennek szellemében ül tárgyalóasztalhoz a különféle politikai szervezetekkel, s ehhez várja szövetség szocializmus ügye iránt elkötelezett tagjainak segítségét. A KB titkára elmondta: az MSZMP tárgyalócsoportja a szombati megbeszéléseket követően vasárnap a Magyar Demokrata Fórum, a Néppárt, illetve a Magyar Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsának képviselőivel folytatott eszmecserét. Hétfőn a Szabad Demokraták Szövetségével találkozik. A Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége nevében Ispánovits Márton főtitkár arról tájékoztatta a megbeszélés részvevőit, hogy a szervezet tagsága - az országszerte megtartott vitafórumok tanúsága szerint - általános véleményként fogalmazza meg a megújulás szükségességét, s támogatja a reformok folytatását. Álláspontjuknak megfelelően - a kor követelményeihez igazodó eszközökkel - népi demokráciát kell építeni. A MEASZ vezetői szorgalmazták a fiatalság internacionalista szellemű nevelésének erősítését, s ezzel kapcsolatban felhívták a figyelmet a nacionalizmus, az idegengyűlölet terjedésének veszélyeire is. Rámutattak arra is, hogy az idősebb korosztály életkörülményei fokozatosan romlanak, ami igen kedvezőtlenül hat a lakosság jelentős rétegének politikai hangulatára. Elhangzott a tanácskozáson, hogy a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége a szervezet tevékenységének megújításával párhuzamosan bővíteni szeretné tagjainak sorát, s ehhez a Politikai Bizottság állásfoglalását kéri. A szövetségnek jelenleg 5 ezer 940 tagja van, 78 százalékuk az MSZMP tagja. A tagság átlagéletkora 70 év. (folyt.köv.)
1989. március 4., szombat 19:00
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|