|
|
|
|
Európai Parlament küldöttsége 1. rész
|
1989. február 28., kedd - Budapesten folytat tárgyalásokat az Európai Parlament küldöttsége, Paul Staes belga politikus vezetésével. A küldöttség kedden találkozott Stadinger Istvánnal, az Országgyűlés elnökével.
Az Európai Közösségek törvényhozásán belül szerveződött képviselőcsoport hivatalos elnevezése ,,Kettes számú Kelet-európai Delegáció,, , s az a feladata, hogy a magyar és a bolgár parlamenttel tartsa a kapcsolatot. (Elvben Romániával is foglalkoznia kellene, de Bukaresttel mindeddig nem alakított ki együttműködést.) Ennek a delegációnak az egyik alelnöke Habsburg Ottó, aki kedden délután érkezett Budapestre, és csatlakozott a küldöttséghez. A nyugat-európai vendégek kedden délelőtt az Országház Vadásztermében először három országgyűlési bizottság - az ipari, a kereskedelmi és a mezőgazdasági bizottság - tagjaival folytattak megbeszélést. Cselőtei László, a mezőgazdasági bizottság elnöke ismertette velük az országgyűlési bizottságok tevékenységét, majd szólt a magyar gazdasági reformfolyamat történeti alakulásáról. Kiemelte, hogy az 1968-ban bevezetett intézkedéscsomag a hetvenes évek végéig volt képes biztosítani az ország fejlődését. Az ,,ellenszél,, hosszú évekig tartó időszaka után az utóbbi időben ismét ,,hátszelet kapott,, a megújulási szándék. A vendégek érdeklődésére válaszolva Hellner Károly, a kereskedelmi bizottság titkára elmondta: A KGST-vel való együttműködés egyes területeken változatlanul előnyös Magyarország számára, ám ez a kapcsolat túl szűk keretet jelent a magyar gazdaság fejlődése számára. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar parlament a közelmúltban több olyan törvényt fogadott el, amely segíti a külföldi vállalatokkal való együttműködést. A nyugat-európai képviselők ismertették magyar beszélgető-partnereikkel a Közös Piac mezőgazdasági politikáját, elismerve annak protekcionista jellegét. Mint mondták, arra törekednek, hogy idővel ezen a területen is érvényt szerezzenek a valós világpiaci áraknak. (folyt. köv.)
1989. február 28., kedd 17:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Európai Parlament küldöttsége 2. rész
|
Ezután - szintén a Vadászteremben - Stadinger Istvánnal, az Országgyűlés elnökével találkoztak az Európai Parlament delegációjának tagjai. A törvényhozás legfőbb tisztségviselője áttekintést adott arról, miképpen élénkült meg az utóbbi időben a magyar parlament tevékenysége. Szólt arról, hogy célunk a demokratikus jogállam teljes intézményrendszerének kiépítése. Nagy nehézséget okoz, hogy néhány év leforgása alatt kell bevezetnünk azt, ami más országokban évszázadok során alakult ki. Csak ebben az évben 42 törvényt vagy lényeges törvénymódosítást kell elfogadnia a parlamentnek - mondta Stadinger István, aki szerint ha korábban pusztán legitimáló, ,,amatőr,, parlamentről beszélhettünk Magyarországon, akkor most már ,,félprofi,,-nak nevezhető törvényhozás működik Budapesten. Kifejezte meggyőződését, hogy a következő ciklusban már a hivatásos politikusok parlamentje lesz a magyar Országgyűlés. A Stadinger Istvánnal folytatott beszélgetésen számos kérdés vetődött fel a magyar politikai reformfolyamat belső és külföldi összefüggéseivel kapcsolatban. Szóba került a bős-nagymarosi erőmű is. A küldöttségvezető Paul Staes, aki a belga környezetvédők képviselője, utalt arra, hogy az Európai Parlament elítélte a vízlépcső tervét. Stadinger István azt indítványozta, hogy bízzák a kérdés eldöntését a jövőre. Hozzátette: nem kizárt, hogy az ügyet újra tárgyalni fogja az Országgyűlés, mivel van ilyen indítvány. Délután az Európai Parlament küldöttsége Melega Tibor kereskedelmi miniszterhelyettessel találkozott. Mint ismeretes, Magyarország tavaly együttműködési szerződést kötött a Közös Piaccal. Magyarország arra töreekszik, hogy minél szorosabb együttműködést alakítson ki az Európai Közösségekkel, és szeretné, ha már a szerződésben előírt 1995 előtt lebontanák a magyar árukkal szemben érvényesített mennyiségi korlátozó intézkedéseket. (MTI)
1989. február 28., kedd 17:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|