|
|
|
|
Környezetvédelmi konferencia (1. rész)
|
1989. február 16., csütörtök - Mintegy százötven egyetemi és főiskolai oktató részvételével kezdődött háromnapos környezetvédelmi konferencia csütörtökön Felsőtárkányban. A célja, hogy megfogalmazza azokat a követelményeket, módszereket, amelyeknek eredményeként a pedagógusképzésben nagyobb teret nyerhet a környezetvédelem. A szervezők - a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium, illetve a Művelődési Minisztérium - jeles ökológusokat, jövőkutatókat kértek fel előadónak.
A megnyitón Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter és Láng István, az Akadémia főtitkára tartott előadást. A miniszter felvázolta hazánk környezeti állapotát, s szólt azokról az intézkedésekről, amelyeket az egy esztendeje alakult minisztérium eddig tett, illetve tehetett a javítása érdekében. Mint elmondta, szakértők bevonásával alapos felmérést készítettek az ország jelenlegi környezeti helyzetéről. A tapasztalatokat vitaanyagnak szánták, az érdeklődés rendkívül nagy iránta. A kibontakozott széles körű vita tapasztalatainak összegzéséhez még több hónap szükséges. Ez, mint mondotta, igen fontos adatokhoz juttatja majd mind a népgazdasági tervezést, mind a közvéleményt. A jelenlegi legnagyobb gondként a miniszter a légkör szennyezettségét említette. Az ország területének egytizedén folyamatosan erősen szennyezett a levegő, de éppen ezen az egytizednyi részen lakik a népesség 40 százaléka. Nem eléggé tudatosult még, milyen sürgős tennivalókra van szükség a veszély elhárításához. A nemrég Budapesten kialakult füstköddel kapcsolatban elmondta, hogy a szennyeződés ezúttal, szerencsére, még nem érte el a kritikus szintet. Mint mondotta, ha ez megtörténik, annak nagyon könnyen beláthatatlan következményei lehettek volna, hiszen nálunk még senki sem gyakorolta a szmogriadót. Bejelentette a miniszter, hogy további intézkedések várhatók a hévizi gyógyforrások ügyében. A következő napokban négy tárca vezetői a helyszínen egyeztetik az eddigi vizsgálatok eredményeit és az ebből adódó feladatokat. A vizsgálatok egyébként teljes egészében csak körülbelül két hónap múlva fejeződnek be. Annyi bizonyos, hogy a források hozama nem csökkenhet a kritikus szint alá. Ebben az esetben, jelentette ki Maróthy László, elrendelik az érintett bauxitbányák termelésének leállítását. (folyt.köv.)
1989. február 16., csütörtök 20:14
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|