|
|
|
|
Berecz János felszólalása a budapesti pártbizottság ülésén
|
1989. február 6., hétfő - Az értelmiséget egy régi, tehát konzervativ szemlélet alapján kezeli a párt, ugyanakkor ettől a rétegtől várja az új értékrend kialakítását, a társadalmi élet minden területén szükséges megújuláshoz az alkotó és minél nagyobb arányu hozzájárulást - mondotta Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára a budapesti pártbizottság hétfői kibővített ülésén a párt és az értelmiség viszonyáról folyó vita során elhangzott felszólalásában. - Ezt a szemléletet el kell vetni - hangsúlyozta. A továbbiakban kifejtette: a pártnak szembe kell néznie azzal az új helyzettel, hogy a politika alakításában való részvétel nemcsak ettől a párttól függ, az értelmiségnek nem kell feltétlenül a párthoz valamilyen módon kapcsolódnia ahhoz, hogy az ország politikai sorsába beleszólhasson. Ez politikai versenyhelyzetet jelent, ami vonzó az értelmiség számára. Felhívta a figyelmet: a pártnak fel kell készülnie arra, hogy akkor áll mellé az értelmiségnek az a része, amely progresszívnek itéli az MSZMP törekvéseit, általában vallja a szocializmus eszméjét, ha úgy érzi, hogy a pártpolitika alakításán keresztül érdemes beleszólni az ország, a nemzet sorsának intézésébe. (MTI)
1989. február 6., hétfő 15:15
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|