|
|
|
|
Kézilabda-gála Budapesten
|
1989. február 1. szerda (MTI) - Ezen a hétvégén, szombaton és vasárnap immár harmadszor rendezik meg a Budapest-Teramo kézilabda gálát. Ezúttal hét ország (Ausztria, Csehszlovákia, Jugoszlávia, a Koreai Köztársaság, Magyarország, Nigéria és Olaszország) 12-21 éves fiataljai adnak számot felkészültségükről öt kategóriában. Szerdán erről az eseményről tartottak sajtótájékoztatót az Új Városháza épületében. Balogh Endre, a Budapesti Kézilabda Szövetség elnöke elöljáróban arról beszélt, hogy a közép-olaszországi kisváros, Teramo immár 17 éve ad otthont egy nagy utánpótlás kézilabda seregszemlének, amelyen az utóbbi időben már több száz csapat vesz részt. A nyolcvanas években magyar együttesek is meghívást kaptak, s tavaly már hetedik alkalommal próbáltak szerencsét. Az eredményekkel sem kell szégyenkezniük, hiszen évről-évre szép sikereket érnek el, s a hagyományok folytatásaként legutóbb például a női junior együttesek között az Építők végzett az első helyen. Budapesti sportvezetők ötlete volt: miért ne lehetne egy olyan gálát szervezni, amelyen a teramói győztesek mérik össze erejüket a korosztályos Budapest válogatottakkal, illetve a legidősebbeknél a nemzeti kategória nyertese a magyar junior válogatottal. Az elképzeléseket hamarosan tett követte, s 1987-ben, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében sor került az első összecsapásokra. Tavaly sem maradt el a folytatás, így idén már harmadik alkalommal rendezik meg a bemutató jellegű mérkőzéssorozatot, amelynek e hét utolsó két napján a BHG Hauszmann utcai sportcsarnoka ad otthont. Ez egyben azt is jelenti, hogy megváltozott a rendezvény időpontja: ettől az évtől február 13., Budapest felszabadulási ünnepe körül bonyolítják le az oda-visszavágós párharcokat. Katona Sándor, a BKSZ főtitkára elmondta, hogy a minik 2x20, a serdülők 2x25, a többiek pedig 2x30 perces mérkőzéseket vívnak. A csatározások mindkét nap 8 órakor kezdődnek, s a tervek szerint 19.30 óráig szinte megállás nélkül pattognak majd a labdák. A szervezők szerint a legnagyobb érdeklődés a Koreai Köztársaság női junior válogatottjának fellépését előzi meg: elképzelhető, hogy a csapatban olyanok is helyet kapnak, akik tagjai voltak a szöuli olimpián aranyérmes dél-koreai válogatottnak. Az érdeklődők díjtalanul tekinthetik meg a küzdelmeket.+++
1989. február 1., szerda 13:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|