|
|
|
|
Átadták a Nemzetközi Kereskedelmi Központ új irodaházát
|
1989. január 10., kedd - Kedden átadták a harmadik Nemzetközi Kereskedelmi Központot Budapesten. A Pénzintézeti Központ beruházásában, a jugoszláviai Jeklotechna cég fővállalkozásában épített modern kereskedelmi komplexum másfél év alatt 21,5 millió nyugatnémet márkáért épült fel.
A Bajcsy-Zsilinszky út és a József Attila utca sarkán lévő új irodaház átadása alkalmából Villányi Miklós pénzügyminiszter elmondta: a 8,5 ezer négyzetméteres épület használatba adásával jobb munkafeltételeket tudnak biztosítani az épületet bérlő 53 cég számára. A magyar kormány egyik törekvése, hogy gyorsítsa a magyar gazdaság széles körű nemzetközi integrálódását, s e cél megvalósításának fontos eszközei a vegyesvállalatok - hangsúlyozta a pénzügyminiszter. Ezért is alkotott törvényt a Parlament legutóbb a külföldiek befektetéséről. Az új jogszabály a külföldiek magyarországi befektetéseinek teljes védelmét biztosítja, szavatolja biztonságát, s egyben intézkedik a felesleges hivatali akadályok felszámolásáról, megerősíti a profit szabad repatriálásának garanciáit. A vállalkozási lehetőségeket javítja a gazdasági társaságokról szóló ez év elején életbe lépett törvény, amelynek alapvető pozitív hatása lehet a tényleges piaci feltételek alakítására, a külföldi működő tőke nagyobb mértékű bevonására. A törvény remélhetőleg hozzájárul a jövedelemtermelő-képesség növeléséhez, a tőkemozgás, -átcsoportosítás felgyorsításához is. Valamennyi vállalkozás számára kedvezőbb feltételeket teremt az importliberalizálási program, s jelentős előrelépés történik a bérgazdálkodás kötöttségeinek csökkentésében is. A kormány elhatározott szándéka - szintén a gazdálkodás kötöttségeinek oldása érdekében - az érvényes jogszabályok több ütemben történő felülvizsgálata, a felesleges korlátok kiiktatása - mondta Villányi Miklós. (MTI)
1989. január 10., kedd 17:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|