|
|
|
|
Előkészületek a magyar-román művelődési, oktatási
együttműködésre (1. rész)
|
1990. január 11., csütörtök - A magyar-román művelődési és
oktatási kapcsolatok helyreállítását, illetve kialakítását
kezdeményezte Glatz Ferenc művelődési miniszter. Felajánlotta a
román kulturális és oktatási tárca vezetőinek, hogy a közeli
napokban beszéljék meg: mit tehetnének kölcsönösen az együttműködés
érdekében. A miniszteri találkozón - miként Hárs Gábor osztályvezető
az MTI munkatársának érdeklődésére elmondta - javasolják, hogy
miniszterhelyettesek vezetésével február végéig üljön össze a
Magyar-Román Kulturális Együttműködési Vegyes Bizottság Budapesten.
Mérjék fel az együttműködés lehetőségeit, és készítsenek ez évre
szóló akcióprogramot, vázolják a további közös munkálkodás irányát.
A magyar-román kulturális együttműködés a két ország és illetékes szerveinek megállapodása alapján valósulhat meg. Országunk a jelenlegi nehéz gazdasági helyzete ellenére felajánlja, hogy anyagi lehetőségei szerint segíti a romániai magyarság anyanyelvi oktatásának és művelődésének újrateremtését. Így például az 1990-1991-es tanévre romániai ösztöndíjasokat fogadnának a magyar felsőoktatási intézmények, ugyanakkor növelnék a Romániában tanuló magyar ösztöndíjasok számát. Készek vagyunk megkezdeni meghatározott számú romániai magyar fiatal képzését a Békéscsabai Tanítóképző Főiskolán. Az Országos Pedagógiai Intézet segíthetné a romániai magyar oktatási intézmények tevékenységét. Az OPI nyári és októberi továbbképző tanfolyamaira több magyar nemzetiségű óvónőt és tanárt fogadnának. Lehetővé tennék azt is, hogy a magyarországi román nemzetiségi pedagógusok romániai továbbképzésen vehessenek részt. Javasolják, hogy vendégtanárok és tanítók oktassanak a magyarországi román, valamint a romániai magyar nemzetiségi iskolákban. Már ez ideig is sok hazai pedagógus vállalkozott arra, hogy egy-két évig vagy hosszabb ideig tanítana romániai magyar iskolákban - mondotta Hárs Gábor.
A művelődési tárca ösztönzi a hazai író-, a színház-, a képző-, a zene-, a tánc-, a fotó-, a filmművészek szövetségét, a könyvkiadókat, a koncertirodákat: alakítsanak ki kapcsolatot romániai társszervezetekkel. Kezdeményezhetnék a hazai és az erdélyi színházak kapcsolatának felújítását is. A veszprémi és a sepsiszentgyörgyi, a debreceni és a nagyváradi, a békéscsabai és az aradi színház már fel is elevenítette a régi barátságot. (folyt. köv.)
1990. január 10., szerda 22:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|