|
|
|
|
- NDK-s ellenzék - 1. folyt.
|
Két héttel ezelőtt minden titkolózás nélkül alakították meg az Új Fórum elnevezésű reformmozgalmat. És a generációváltásra jellemző, hogy egy Michael Arnold nevű fiatal lipcsei diák az első kezdeményező. Az alapítóokmányt harmincan írták alá, de időközben kerek 1500 keletnémet állampolgár nyilvánította ki írásban csatlakozását. Az úgynevezett informális csoportok egész sora alakult már az NDK-ban, de az Új Fórum olyasmit tett, amire még nem volt precedens. A kelet-berlini belügyminisztériumnál és Kelet-Németország 15 körzete közül 11-nek illetékes hatósági szervénél kérelmezte politikai tömörülésként való engedélyezését. Az NDK alkotmányának 29. szakaszára hivatkoznak, amely kimondja az állampolgároknak ilyenfajta egyesülésre való jogát. Az Új Fórum programja hitet tesz a jogrend, a demokráció, a béke és a természetvédelem mellett, és azt tekinti céljának, hogy nyilvános, demokratikus eszmecserét hozzon létre az NDK-ban szükséges reformokról. Berb Bolein(?) keletnémet festőművésznő a mozgalom egyik alapítótagja szerdán nyilatkozott az egyik nyugatnémet rádiónak, és azt mondotta: az Új Fórumhoz az NDK-ban uralkodó szocialista egységpárt számos reformhajlandóságú tagja is csatlakozott már. +++
1989. szeptember 22., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|