|
|
|
|
A Hazafias Népfront válasza az Ellenzéki Kerekasztalnak (OS)
|
1989. május 24., szerda - Az Ellenzéki Kerekasztal nyílt levelet intézett a községekben, városokban, megyékben és a budapesti kerületekben alakuló helyi ellenzéki kerekasztalokhoz. Ebben - egyebek között - azt javasola nekik, hogy ,,a Hazafias Népfronttól követeljék helységeik átadását,,. A népfront ügyvezető elnökségének - soraiban ott ülnek az Ellenzéki Kerekasztalban részt vevő szervezetek vezető képviselői is - legutóbbi nyilatkozataiból félreérthetetlenül kitűnik: mozgalmunk nem törekszik a kialakult szervezeti integritásokat megbontani, nem kíván olyan látszatot kelteni, mintha a régi és az új politikai intézmények között máris kialakult volna valamilyen megegyezés. Meggyőződésünk, hogy a demokráciához, a jogállamisághoz vezető megegyezés útján csak korrekt módszerekkel, az érdekek megfelelő mérlegelésével, toleranciával, a korábbinál és a jelenleginél nagyobb nyitottsággal juthatunk előbbre. Mi ezt igyekszünk tenni, s tettük ezt akkor is, amikor az általunk bérelt, kisebb részben kezelésünkben, illetve tulajdonunkban lévő helyiségeinket - amelyek száma az országban összesen nem éri el a 350-et - gyűlések és más összejövetelek céljaira az új pártok és szerveződések rendelkezésére is bocsátottuk. Erőnkhöz mérten közreműködünk kívánatos hazai és külföldi nyilvánosságuk kialakításában. A megújuló népfrontmozgalom múltjának egyik keserű tapasztalata, hogy cselekedeteit, állásfoglalásait döntően egyetlen hatalmi centrumból származó érdek befolyásolta. Kialakuló, formálódó önállóságának ismételt feladását jelentené az, ha akár célkitűzéseinek helyességéről, akár csekély vagyonának sorsáról nem önmaga, hanem ismét mások kívánnának dönteni. Az elmúlt három hónapban újjáválasztott népfrontbizottságokban az örvendetesen gazdagodott politikai színskála mellett tízezrek vállaltak ismét vagy újólag társadalmi tisztséget. Talán nem eléggé közismert az, hogy a mozgalom szerény és szűk körű anyagi lehetőségeit az Országgyűlés döntése biztosítja. Mindezek alapján indokolatlannak tartjuk a közzétett követelést. Mint már sok településen, tárgyaljunk felelősen országosan is az együttműködés cselekvő formáiról, népünk sorsáról, jövőjéről. Budapest, 1989. május 24. Kukorelli István Huszár István az ügyvezető elnökség elnöke elnök-főtitkár (OS)
1989. május 24., szerda 18:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|