|
|
|
|
Robert Leonhardt (NSZK) nyerte a Dózsa Tibor síugró emlékversenyt
|
1989. február 12., vasárnap (MTI) - Beigazolódott a papírforma vasárnap Mátraházán a Technoimpex Dózsa Tibor nemzetközi síugró emlékversenyén, méghozzá kétszeresen is. A szakemberek előre megjósolták, hogy a 42 fős mezőnyben a külföldiek viszik majd a primet, miként azt is, hogy az első helyre a szombati edzésen 84 métert teljesítő nyugatnémet Robert Leonhardt kerül. Az Európa Kupa-sorozatba tartozó, évről évre rangosabb emlékversenyt - köszönhetően a jó propagandának is - ezúttal szép számú, mintegy ezer főnyi közönség tekintette meg, a nehéz munkával megteremtett pályán. Szinte csoda, hogy egy hét leforgása alatt Kelemen Zoltán szakágvezető és segítőtársai képesek voltak nemzetközi mércével is elfogadható terepet létrehozni, miközben Magyarország legmagasabb hegységét is már csak foltokban borítja a hó. Hozzá kell tenni: aligha lett volna pálya vasárnapra, ha nem segít a Honvédség is - társadalmi munkában. Az Európa Kupa-viadalt verőfényes napsütésben, teljes szélcsendben bonyolították le, a Dózsa Tibor emlékének tisztelgő viadalon hét ország képviseletében 42-en mérték össze erejüket. A győztes Leonhardt 77 méterrel kezdett, aztán 84-gyel folytatta, utóbbi pályacsúcsnak számít, amelyet eddig - 1978 óta - Gellér Gábor tartott 83.5 méterrel. A győztes nyugatnémet ugró mögött a következő négy helyet osztrák versenyzők foglalták el, a legjobb magyar, Fischer László bárhogyan is iparkodott, csak a 9. helyig jutott, de ez is Európa Kupa-pontokat jelentett számára. A Technoimpex - Dózsa Tibor emlékverseny végeredménye: 1. Robert Leonhardt (nyugatnémet) 213 pont (77, 84 m) 2. Paul Erat (osztrák) 202.1 (75, 79) 3. Stefan Horngacher (osztrák) 200.2 (77.5, 77) 4. Harald Rodlauer (osztrák) 187.4 (71, 77) 5. Wolfgang Margreiter (osztrák) 184.0 (72, 74) 6. Tomas Dolar (jugoszláv) 183.0 (68, 75.5) 7. Roman Kovac (csehszlovák) 180.9 (70, 78) 8. Stanislav Vasko (csehszlovák) 180.3 (69, 73.5) 9. Fischer László (magyar) 174.3 (68, 72) 10. Zahori Sotirov (bolgár) 171.5 (67.5, 73.5) Szerdától újabb rangos téli sportesemény kezdődik Mátraházán és Galyatetőn: az északi sí Ifjúsági Barátság Verseny, a szocialista országok fiatal tehetségeinek seregszemléje.+++
1989. február 12., vasárnap 15:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|