|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Németh Miklós Moszkvában
"A szovjet vezetés
általában és Gorbacsov különösen áldását adta a Magyarországon
végbe menő változásokra, beleértve a politikai reformokat is. A
lényeget tekintve ilyen értelemben számolt be a Ferihegyi
repülőtéren Németh Miklós kormányfő moszkvai tárgyalásairól... ...kétségtelen, hogy Hruscsov és Brezsnyev, illetve másrészt Gorbacsov
közé nem lehet egyszerűen egyenlőségjelet tenni, de eléggé
nyilvánvaló, hogy a megnyugtató szavak önmagukban édeskeveset
mondanak.
A magyarországi politikai átalakulás folyamata még éppen csak
kezdetét vette, és bizonyosra vehetjük, hogy számos nehéz próba
kíséri majd további kifejlődését. És egyúttal ezek lesznek a
szovjet vezetés, illetve Gorbacsov próbái, amelyeken a mostani
megnyugtatónak szánt állásfoglalás igazi hitelét is le lehet majd
mérni."
|
|
|
|
|
|
|
Mesterfokú bajnokság már a vb-re gondolva (1. rész)
|
1990. december 17. hétfő (MTI) - Remek hangulatú idényzáró viadallá vált a minden szakágat felvonultató mesterfokú tornászbajnokság. A legnagyobb érdeklődéssel a közönség és a szakvezetés is a szertornászok szereplését figyelte, hiszen az amúgy is legnépszerűbb szakágban közeleg az indianapolisi világbajnokság időpontja.
Annak ellenére, hogy Ónodi Henrietta személyében világklasszis versenyzővel büszkélkedhet Maráczi Ernőné szövetségi kapitány, nincs könnyű dolga a csapatépítés szempontjából a sok kérdőjel miatt. Ónodi kulcsszerepéhez nem férhet kétség, hiszen kiemelkedő tudását a mesterfokún is bizonyította. A békéscsabai Európa-bajnoknő, Világ Kupa-győztes sportemberi nagyságára példa, hogy egy percig sem vette félvállról a bajnokságot, pedig méltó vetélytársa nemigen akad a hazai mezőnyben. Ugyanilyen egyértelmű a vb-csapatban betöltött kulcsszerepe a hétvégi verseny másik két éremhalmozójának, a két Molnárnak. Habár, a postásos Andrea kissé fáradtan mozgott, többet hibázott a megszokottnál, míg társnője, a felnőttek között az év második felében berobbant 15 éves Krisztina még nem rendelkezik kellő rutinnal. Ennek ellenére a hétvégén látottak alapján messze jobbak a többi fiatalnál, a szintén gyorsan fejlődő Balázs Bernadettnél, Horváth Kingánál, vagy Badics Rékánál. A szöuli olimpiai csapatot alkotó idősebb generáció tagjai közül csak Storczer Beáta tartotta a lépést a tinikkel, a többiek az utolsó helyeken osztoztak. Marácziné a kerettagok közül sérülés miatt egyelőre nem számíthat Ábrahám Zsuzsára, Kiss Valira és Kiss Máriára. A szakvezető csak a jövő év első heteiben szűkíti bő vb-keretét.
Egyértelműbb a helyzet a férfiaknál, ahol Donáth Ferenc szövetségi kapitánynak már meg is van a javaslata a 12 tagú vb-keretre, amelyet az edzőbizottság és az elnökség elé terjeszt. Ebben két olyan tornász is bizalmat kapott - Tóth Balázsról és Takács Gyuláról van szó - akik jelenleg sérültek, de felépülésük esetén biztos csapattagok lehetnek. Ettől függetlenül Donáth Ferenc nyugodtan alhat, mert két nemzetközi szintű versenyzője, Fajkusz Csaba és Csollány Szilveszter, valamint a megbízható Boda László mellé ezen a hétvégén ,,felnőtt,, a rendkívül elegáns tartású Supola Zoltán is. Három szerenkénti aranyérmével és összetett ezüstjével kellemes csalódást okozott. Szereplése azért is örömteli, mert dunaújvárosi klubtársával, Pánczél Miklóssal együtt jószerivel ők alkotják a vidék férfi tornasportját. (folyt.köv.)
1990. december 17., hétfő 11:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 368-788 a gyógyszerárakhoz szeretnék hozzászólni. Szerintem helytelen az ármegállapítás, mert akinek szívpanasza van az UPANTIL gyógyszernek olyan magas az ára, hogy az már borzasztó. Akinek infarktusa volt és kapja a RIPANTIL gyógyszert, még az sem olyan magas áron van, mint ez a gyógyszer. -
Bakos László 778-695: Dr. Váradi úr azt mondta a Napzártában, hogy már a gyógyszertárakban már megoldott a sorbanállás. Ezt visszautasítom, mert nézzenek körül a gyógyszertárakban, és meglátják, hogy a gyógyszerészek vagy ennyire tapasztalanok, vagy már egyenesen szabotálnak, olyan lassan dolgoznak.
- 667-o39 Illyés Károly: nem tudom miért csodálkoznak a magas gyógyszerfogyasztáson, akkor amikor élvonalban vagyunk a komoly szívbetegségekben. Hiszen ha valaki nem beteg, biztosan nem szed gyógyszert. Én magam vagy 15 féle gyógyszert kell, hogy szedjek.
- 32o-3o2 Dr. Lakatos Andorné: a Napzártában hallgatom a riportot Dr. Matejke Zsuzsa főgyógyszerésszel. Annyi lenne a megjegyzésem, hogy azoknak, akiknek krónikus betegség miatt kell hosszabb távon szedni valamilyen gyógyszert, miért kell többször elmenni az orvoshoz, hogy felírja a gyógyszert. Legalább ezeknek miért nem adják háromszori ismétléssel a recepteket?"
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Ennek jegyében itt is követeltem a munkásőrség feloszlatását, a fegyveres testületek politikamentességét. A gyűlés igen jó hangulatban ért véget. A besúgó itt is jelen volt, gondosan leadta napi operatív információs jelentését. Most már teljesen feleslegesen, mert az eseményről a napi sajtó is beszámolt. Igaz, hogy a jelentésért nyilván felvette a díjazást."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|