|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Németh Miklós Moszkvában
"A szovjet vezetés
általában és Gorbacsov különösen áldását adta a Magyarországon
végbe menő változásokra, beleértve a politikai reformokat is. A
lényeget tekintve ilyen értelemben számolt be a Ferihegyi
repülőtéren Németh Miklós kormányfő moszkvai tárgyalásairól... ...kétségtelen, hogy Hruscsov és Brezsnyev, illetve másrészt Gorbacsov
közé nem lehet egyszerűen egyenlőségjelet tenni, de eléggé
nyilvánvaló, hogy a megnyugtató szavak önmagukban édeskeveset
mondanak.
A magyarországi politikai átalakulás folyamata még éppen csak
kezdetét vette, és bizonyosra vehetjük, hogy számos nehéz próba
kíséri majd további kifejlődését. És egyúttal ezek lesznek a
szovjet vezetés, illetve Gorbacsov próbái, amelyeken a mostani
megnyugtatónak szánt állásfoglalás igazi hitelét is le lehet majd
mérni."
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztató a kormány vasárnapi rendkívüli üléséről (1. rész)
|
1990. november 25., vasárnap - A jövő évi költségvetés előre
számítható hiányát mintegy 90-100 milliárd forintra sikerült
leszorítani, a deficit azonban még mindig nagyon soknak tűnik ahhoz
az 50 milliárdhoz képest, amelyet a Nemzetközi Valutaalap megkíván -
jelentette ki Rabár Ferenc pénzügyminiszter a kormány vasárnapi
rendkívüli ülését követően a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a
Magyar Távirati Iroda tudósítójának. A mintegy félórán át tartó
tájékoztatón résztvett Botos Katalin pénzügyminisztériumi
államtitkár is.
Az IMF elvárásaival kapcsolatban a miniszter a továbbiakban azt hangsúlyozta: a magyar gazdaság adósságtörlesztő képességének meg van a határa, azon sokat feszíteni tovább nem lehet. Az ország külső finanszírozásában újabb hitelek voltaképpen nem segítenek. Csak az ,,mozdítana,, rajtunk, ha vissza nem fizetendő segélyt kapnánk. Erre van is némi kilátás, hiszen a 24-ek összehangoltan kívánnak segíteni, nemcsak Magyarországnak, hanem egész Kelet-Európának. Magyarországnak 2-3 milliárd dollárra lenne szüksége a gazdaság talpraállításához, átállításához.
Botos Katalin megítélése szerint lehetőség van arra, hogy az IMF és a kormány álláspontja közelítsen egymáshoz. Fontos tényként értékelte azt a mostani ülésen elfogadott határozatot is, hogy a tárcák felülvizsgálják háttérintézményeik helyzetét, s újabb takarékossági lehetőségeket próbálnak felkutatni.
Rabár Ferenc - jóllehet pontos számokkal és időponttal nem szolgált - elmondta: az év elejétől valószínűleg további áremelések várhatók. Az év eleji ,,árlökés,, az energiaárak és a háztartási tüzelőanyagárak emelkedéséből fog adódni. A lakosságot valószínűleg a háztartási tüzelőanyagáremelés érinti majd a legérzékenyebben, ám ez az a terület, ahol még mindig 100 százaléknál nagyobb az állami támogatás. Leépítése elkerülhetetlen a piacgazdaságra való áttérésnél. A teljes támogatás hirtelen megvonása szociális szempontból elviselhetetlen lenne, ezért a jövő évben egyelőre felére csökkentik a támogatásokat. Az intézkedés pontos időpontja még nem ismert, az a költségvetés elfogadásának is függvénye. Az üzemanyagárak kérdése sem lezárt még. Annyi bizonyos, hogy az érdekegyeztető tárgyalás eredményének megfelelően liberalizálni fogják az árakat. (folyt. köv.)
1990. november 25., vasárnap 19:52
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 368-788 a gyógyszerárakhoz szeretnék hozzászólni. Szerintem helytelen az ármegállapítás, mert akinek szívpanasza van az UPANTIL gyógyszernek olyan magas az ára, hogy az már borzasztó. Akinek infarktusa volt és kapja a RIPANTIL gyógyszert, még az sem olyan magas áron van, mint ez a gyógyszer. -
Bakos László 778-695: Dr. Váradi úr azt mondta a Napzártában, hogy már a gyógyszertárakban már megoldott a sorbanállás. Ezt visszautasítom, mert nézzenek körül a gyógyszertárakban, és meglátják, hogy a gyógyszerészek vagy ennyire tapasztalanok, vagy már egyenesen szabotálnak, olyan lassan dolgoznak.
- 667-o39 Illyés Károly: nem tudom miért csodálkoznak a magas gyógyszerfogyasztáson, akkor amikor élvonalban vagyunk a komoly szívbetegségekben. Hiszen ha valaki nem beteg, biztosan nem szed gyógyszert. Én magam vagy 15 féle gyógyszert kell, hogy szedjek.
- 32o-3o2 Dr. Lakatos Andorné: a Napzártában hallgatom a riportot Dr. Matejke Zsuzsa főgyógyszerésszel. Annyi lenne a megjegyzésem, hogy azoknak, akiknek krónikus betegség miatt kell hosszabb távon szedni valamilyen gyógyszert, miért kell többször elmenni az orvoshoz, hogy felírja a gyógyszert. Legalább ezeknek miért nem adják háromszori ismétléssel a recepteket?"
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Ennek jegyében itt is követeltem a munkásőrség feloszlatását, a fegyveres testületek politikamentességét. A gyűlés igen jó hangulatban ért véget. A besúgó itt is jelen volt, gondosan leadta napi operatív információs jelentését. Most már teljesen feleslegesen, mert az eseményről a napi sajtó is beszámolt. Igaz, hogy a jelentésért nyilván felvette a díjazást."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|