|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Németh Miklós Moszkvában
"A szovjet vezetés
általában és Gorbacsov különösen áldását adta a Magyarországon
végbe menő változásokra, beleértve a politikai reformokat is. A
lényeget tekintve ilyen értelemben számolt be a Ferihegyi
repülőtéren Németh Miklós kormányfő moszkvai tárgyalásairól... ...kétségtelen, hogy Hruscsov és Brezsnyev, illetve másrészt Gorbacsov
közé nem lehet egyszerűen egyenlőségjelet tenni, de eléggé
nyilvánvaló, hogy a megnyugtató szavak önmagukban édeskeveset
mondanak.
A magyarországi politikai átalakulás folyamata még éppen csak
kezdetét vette, és bizonyosra vehetjük, hogy számos nehéz próba
kíséri majd további kifejlődését. És egyúttal ezek lesznek a
szovjet vezetés, illetve Gorbacsov próbái, amelyeken a mostani
megnyugtatónak szánt állásfoglalás igazi hitelét is le lehet majd
mérni."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - Hétfői munkanap (3. rész)
|
Következő napirendi pontként a családi pótlékról szóló törvény módosításával foglalkoztak a képviselők. A Surján László népjóléti miniszter által körvonalazott módosítás értelmében a nevelőszülőnél elhelyezett gyermek után a nevelőszülő, az intézetben nevelt vagy állami gondozott gyermek után az intézet vezetője, a javítóintézetben lévő gyermek vagy a jogerős szabadságvesztés büntetést töltő személy esetében a büntetésvégrehajtási intézet igazgatója jogosult a családi pótlék felvételére.
A törvénymódosításról nem született döntés a plénumon, mivel a módosító indítványokat még véleményezniük kell az illetékes bizottságoknak.
Döntött viszont a Parlament a társadalombiztosításról szóló törvény módosításáról. A nagy többséggel elfogadott módosítás értelmében eltörölték a társadalombiztosításról szóló törvénynek azt a paragrafusát, amely szerint nem kaphatnak nyugdíjat azok, akik - bár rendelkeznek a szükséges húszéves szolgálati idővel - munkaviszonyukat öt évnél hosszabb időre megszakították.
A munkanap bezárása előtt a törvényhozók belefogtak az illetékekről szóló törvényjavaslat megtárgyalásába. Botos Katalin pénzügyminisztériumi államtitkár az előterjesztést összefoglalva megállapította: az illetékek szerkezete nem változik a jövőben sem, hiszen továbbra is a vagyonszerzéshez kapcsolódó, illetőleg eljárási illetéket kell fizetniük az állampolgároknak. Hozzátette azonban, hogy mérsékelték az illetékek összegét, főként az adás-vételek esetében. Így például a személygépkocsi vásárlásakor eddig szokásos köbcentiméter szerint megállapított illeték helyett egységesen 500 forintot kell befizetni. További példákat sorolva az államtitkár utalt arra is, hogy illetékmentességet élveznek a közüzemi létesítések, valamint az értékpapírok. Végezetül azt is elmondta, hogy a jelentős kedvezmények ellenére várhatóan nem csökken az illetékekből származó bevétel, amelynek egyharmada az önkormányzatoké, míg a fennmaradó hányad a költségvetésé lesz.
A törvényjavaslat általános vitájában Remport Katalin, a Költségvetési, Adó- és Pénzügyi Bizottság előadója, majd a továbbiakban több hozzászóló is nehezményezte, hogy a javaslat nem tesz különbséget örökléskor, illetve ajéndékozáskor az illetékek mértékében, holott más-más jogviszonyról van szó. Békesi László (MSZP) ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az illeték vagyonadóztatási szerepet is betölt, s éppen ezért figyelni kell arra, hogy alkalmazásával elkerüljék a kétszeres adóztatást. (folyt.köv.)
1990. november 12., hétfő 19:36
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 368-788 a gyógyszerárakhoz szeretnék hozzászólni. Szerintem helytelen az ármegállapítás, mert akinek szívpanasza van az UPANTIL gyógyszernek olyan magas az ára, hogy az már borzasztó. Akinek infarktusa volt és kapja a RIPANTIL gyógyszert, még az sem olyan magas áron van, mint ez a gyógyszer. -
Bakos László 778-695: Dr. Váradi úr azt mondta a Napzártában, hogy már a gyógyszertárakban már megoldott a sorbanállás. Ezt visszautasítom, mert nézzenek körül a gyógyszertárakban, és meglátják, hogy a gyógyszerészek vagy ennyire tapasztalanok, vagy már egyenesen szabotálnak, olyan lassan dolgoznak.
- 667-o39 Illyés Károly: nem tudom miért csodálkoznak a magas gyógyszerfogyasztáson, akkor amikor élvonalban vagyunk a komoly szívbetegségekben. Hiszen ha valaki nem beteg, biztosan nem szed gyógyszert. Én magam vagy 15 féle gyógyszert kell, hogy szedjek.
- 32o-3o2 Dr. Lakatos Andorné: a Napzártában hallgatom a riportot Dr. Matejke Zsuzsa főgyógyszerésszel. Annyi lenne a megjegyzésem, hogy azoknak, akiknek krónikus betegség miatt kell hosszabb távon szedni valamilyen gyógyszert, miért kell többször elmenni az orvoshoz, hogy felírja a gyógyszert. Legalább ezeknek miért nem adják háromszori ismétléssel a recepteket?"
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Ennek jegyében itt is követeltem a munkásőrség feloszlatását, a fegyveres testületek politikamentességét. A gyűlés igen jó hangulatban ért véget. A besúgó itt is jelen volt, gondosan leadta napi operatív információs jelentését. Most már teljesen feleslegesen, mert az eseményről a napi sajtó is beszámolt. Igaz, hogy a jelentésért nyilván felvette a díjazást."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|