|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Németh Miklós Moszkvában
"A szovjet vezetés
általában és Gorbacsov különösen áldását adta a Magyarországon
végbe menő változásokra, beleértve a politikai reformokat is. A
lényeget tekintve ilyen értelemben számolt be a Ferihegyi
repülőtéren Németh Miklós kormányfő moszkvai tárgyalásairól... ...kétségtelen, hogy Hruscsov és Brezsnyev, illetve másrészt Gorbacsov
közé nem lehet egyszerűen egyenlőségjelet tenni, de eléggé
nyilvánvaló, hogy a megnyugtató szavak önmagukban édeskeveset
mondanak.
A magyarországi politikai átalakulás folyamata még éppen csak
kezdetét vette, és bizonyosra vehetjük, hogy számos nehéz próba
kíséri majd további kifejlődését. És egyúttal ezek lesznek a
szovjet vezetés, illetve Gorbacsov próbái, amelyeken a mostani
megnyugtatónak szánt állásfoglalás igazi hitelét is le lehet majd
mérni."
|
|
|
|
|
|
|
Pártvélemények - MDF
|
1990. szeptember 3O., vasárnap - A mérsékelt részvételi
arányra lehet csalóka magyarázatokat találni, lehet hivatkozni az
emberek fáradtságára, a jó időre, a valódi okok azonban mélyebben
keresendők: a születő demokrácia most ennyi embert tud megmozgatni -
mondta az MTI tudósítójának Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum
ügyvezető alelnöke vasárnap este, a párt hivatalos
sajtótájékoztatóját megelőzően.
Véleménye szerint nem működik az emberek többségének ,,közéleti veszélytudata,,; igaz, a szavazópolgárok nyolcvan százaléka nem élt még önkormányzati rendszerben, így nem is tudja igazán, mit jelenthet ez a számára. Négy év múlva minden bizonnyal érződni fog a szavazási arányon, hogy a választók megtapasztalták az önkormányzati lét előnyeit- tette hozzá. Lezsák Sándor szerint a mostani választáson ,,nem mozdult,, a volt MSZMP-tagok, környezetük jelentős része, hiszen az elmúlt hónapokban a helyi közéletből kiesve, kapaszkodók nélkül maradtak, bizonytalanságuk nyilván távoltartotta őket a szavazástól. A választókörzetekben nem jelentek meg továbbá a mindig érdektelenek, s azok sem, akik az elmúlt hónapokban gyors, azonnali változást vártak, vagy megcsömörlöttek a politikától.
Az MDF ügyvezető alelnöke a következő két hét, sőt, az előttünk álló négy esztendő legfontosabb feladatának tartotta ,,előhívni,, azok lelkiismeretfurdalását, akik később nyilván megértik majd: hiányzott a döntésük. Kijelentette: akik elmentek szavazni, a születő demokrácia folyamatának részesei, meghatározói.
Lezsák Sándor végezetül fontosnak tartotta, hogy megemlékezzék arról a több tízezer tanácsi dolgozóról, akik előkészítették a választásokat. Ők, miként a választási bizottságokban résztvevők is, minden megbecsülést megérdemelnek - mondotta. (MTI)
1990. szeptember 30., vasárnap 22:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 368-788 a gyógyszerárakhoz szeretnék hozzászólni. Szerintem helytelen az ármegállapítás, mert akinek szívpanasza van az UPANTIL gyógyszernek olyan magas az ára, hogy az már borzasztó. Akinek infarktusa volt és kapja a RIPANTIL gyógyszert, még az sem olyan magas áron van, mint ez a gyógyszer. -
Bakos László 778-695: Dr. Váradi úr azt mondta a Napzártában, hogy már a gyógyszertárakban már megoldott a sorbanállás. Ezt visszautasítom, mert nézzenek körül a gyógyszertárakban, és meglátják, hogy a gyógyszerészek vagy ennyire tapasztalanok, vagy már egyenesen szabotálnak, olyan lassan dolgoznak.
- 667-o39 Illyés Károly: nem tudom miért csodálkoznak a magas gyógyszerfogyasztáson, akkor amikor élvonalban vagyunk a komoly szívbetegségekben. Hiszen ha valaki nem beteg, biztosan nem szed gyógyszert. Én magam vagy 15 féle gyógyszert kell, hogy szedjek.
- 32o-3o2 Dr. Lakatos Andorné: a Napzártában hallgatom a riportot Dr. Matejke Zsuzsa főgyógyszerésszel. Annyi lenne a megjegyzésem, hogy azoknak, akiknek krónikus betegség miatt kell hosszabb távon szedni valamilyen gyógyszert, miért kell többször elmenni az orvoshoz, hogy felírja a gyógyszert. Legalább ezeknek miért nem adják háromszori ismétléssel a recepteket?"
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Ennek jegyében itt is követeltem a munkásőrség feloszlatását, a fegyveres testületek politikamentességét. A gyűlés igen jó hangulatban ért véget. A besúgó itt is jelen volt, gondosan leadta napi operatív információs jelentését. Most már teljesen feleslegesen, mert az eseményről a napi sajtó is beszámolt. Igaz, hogy a jelentésért nyilván felvette a díjazást."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|