|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Németh Miklós Moszkvában
"A szovjet vezetés
általában és Gorbacsov különösen áldását adta a Magyarországon
végbe menő változásokra, beleértve a politikai reformokat is. A
lényeget tekintve ilyen értelemben számolt be a Ferihegyi
repülőtéren Németh Miklós kormányfő moszkvai tárgyalásairól... ...kétségtelen, hogy Hruscsov és Brezsnyev, illetve másrészt Gorbacsov
közé nem lehet egyszerűen egyenlőségjelet tenni, de eléggé
nyilvánvaló, hogy a megnyugtató szavak önmagukban édeskeveset
mondanak.
A magyarországi politikai átalakulás folyamata még éppen csak
kezdetét vette, és bizonyosra vehetjük, hogy számos nehéz próba
kíséri majd további kifejlődését. És egyúttal ezek lesznek a
szovjet vezetés, illetve Gorbacsov próbái, amelyeken a mostani
megnyugtatónak szánt állásfoglalás igazi hitelét is le lehet majd
mérni."
|
|
|
|
|
|
|
MDF-sajtótájékoztató (1. rész)
|
1990. augusztus 1., szerda - Csaknem fél tucat témát
készített elő szerdai sajtótájékoztatójára a Magyar Demokrata Fórum:
valamennyi napirendi pontot részletesen megvilágította az ugyancsak
számos előadó. Elsőként Lezsák Sándor ügyvezető alelnök a
népszavazással összefüggésben hangsúlyozta: a Magyar Demokrata Fórum
nem érez elégtételt a részvétlenségbe fulladt népszavazás miatt. Az
MSZP és az MSZMP politikusai nem mérték fel, mire vállalkoznak, az
MDF véleménye szerint ugyanis nem a közönyösség, a nem megfelelő
időpont az oka a szavazók nagyarányú távolmaradásának, hanem az,
hogy ilyen szorító gazdasági helyzetben az állampolgárokat irritálja
4OO millió forint elfecsérlése. Az alelnök utalt arra, hogy az
elmúlt esztendő hasonló időszakában magasabb részvételi aránnyal
rendezték meg az időközi választást, mivel az állampolgárok
felismerték annak nagyobb tétjét. Reményét fejezte ki, hogy az
elkövetkező hónapokban hasonló felelőtlen kezdeményezéssel nem
teszik próbára a társadalom tűrőképességét.
A továbbiakban kifejtette: ingerült a közvélemény, mert nem érzékeli a valóságos rendszerváltást, csupán az újságokban olvas róla, környezetében nem tapasztalja a bűnösök megbüntetését. Mint mondta: különösen ingerlő azoknak a magatartása, akik a törvényeket kijátszva biztosítják további jólétüket. Az MDF-hez naponta számos bejelentés érkezik a lakosságtól törvénytelenségekről, visszaélésekről, egyéni jogsérelmekről, hűtlen kezelésről. A szervezet nem kíván feljelentő hivatal lenni, de a beérkező ügyeket vizsgálatra, parlamenti képviselőinek interpellálásra vagy a nyilvánossághoz továbbítja. Az első tapasztalatok azt bizonyítják, hogy - pártállástól függetlenül - mind jobban oldódik az állampolgárok félelme, ha környezetükben is érződik az erős tisztulási folyamat. Mindennek hátteréül hozta létre jogsegélyszolgálatát az MDF.
Az információs és jogi tanácsadó szolgálat tevékenységét Mesterházyné Fogarasi Gabriella jogtanácsos mutatta be az újságíróknak. A szolgálat feladataként jelölte meg az igazságszolgáltatásban megingott állampolgári bizalom megerősítését, a szakszerű jogi tanácsadást, a rendszerváltással kapcsolatosan még fokozódó jogbizonytalanságban való eligazodás segítését, a helyhatósági-választási és önkormányzati törvénnyel kapcsolatos jogi felvilágosítást. (folyt. köv.)
1990. augusztus 1., szerda 15:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 368-788 a gyógyszerárakhoz szeretnék hozzászólni. Szerintem helytelen az ármegállapítás, mert akinek szívpanasza van az UPANTIL gyógyszernek olyan magas az ára, hogy az már borzasztó. Akinek infarktusa volt és kapja a RIPANTIL gyógyszert, még az sem olyan magas áron van, mint ez a gyógyszer. -
Bakos László 778-695: Dr. Váradi úr azt mondta a Napzártában, hogy már a gyógyszertárakban már megoldott a sorbanállás. Ezt visszautasítom, mert nézzenek körül a gyógyszertárakban, és meglátják, hogy a gyógyszerészek vagy ennyire tapasztalanok, vagy már egyenesen szabotálnak, olyan lassan dolgoznak.
- 667-o39 Illyés Károly: nem tudom miért csodálkoznak a magas gyógyszerfogyasztáson, akkor amikor élvonalban vagyunk a komoly szívbetegségekben. Hiszen ha valaki nem beteg, biztosan nem szed gyógyszert. Én magam vagy 15 féle gyógyszert kell, hogy szedjek.
- 32o-3o2 Dr. Lakatos Andorné: a Napzártában hallgatom a riportot Dr. Matejke Zsuzsa főgyógyszerésszel. Annyi lenne a megjegyzésem, hogy azoknak, akiknek krónikus betegség miatt kell hosszabb távon szedni valamilyen gyógyszert, miért kell többször elmenni az orvoshoz, hogy felírja a gyógyszert. Legalább ezeknek miért nem adják háromszori ismétléssel a recepteket?"
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Ennek jegyében itt is követeltem a munkásőrség feloszlatását, a fegyveres testületek politikamentességét. A gyűlés igen jó hangulatban ért véget. A besúgó itt is jelen volt, gondosan leadta napi operatív információs jelentését. Most már teljesen feleslegesen, mert az eseményről a napi sajtó is beszámolt. Igaz, hogy a jelentésért nyilván felvette a díjazást."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|