|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Németh Miklós Moszkvában
"A szovjet vezetés
általában és Gorbacsov különösen áldását adta a Magyarországon
végbe menő változásokra, beleértve a politikai reformokat is. A
lényeget tekintve ilyen értelemben számolt be a Ferihegyi
repülőtéren Németh Miklós kormányfő moszkvai tárgyalásairól... ...kétségtelen, hogy Hruscsov és Brezsnyev, illetve másrészt Gorbacsov
közé nem lehet egyszerűen egyenlőségjelet tenni, de eléggé
nyilvánvaló, hogy a megnyugtató szavak önmagukban édeskeveset
mondanak.
A magyarországi politikai átalakulás folyamata még éppen csak
kezdetét vette, és bizonyosra vehetjük, hogy számos nehéz próba
kíséri majd további kifejlődését. És egyúttal ezek lesznek a
szovjet vezetés, illetve Gorbacsov próbái, amelyeken a mostani
megnyugtatónak szánt állásfoglalás igazi hitelét is le lehet majd
mérni."
|
|
|
|
|
|
|
A román fordulat üdvözlése (1. rész)
|
1989. december 22., péntek - A Romániában viharos gyorsasággal bekövetkezett fordulat hírére több párt, egyházi, társadalmi szervezet juttatta el az MTI-hez a kedvező változásokat üdvözlő állásfoglalását, közleményét.
A magyar demokratikus ellenzék pártjai és mozgalmai nevében a Fiatal Demokraták Szövetsége, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, valamint a Szabad Demokraták Szövetesége köszöntötte Románia népeinek győztes forradalmát. Üdvözletükben leszögezik: a mai nap végtelen távlatokat nyitott a bolsevista diktatúráktól megszabadult nemzetek előtt, hiszen ledőlt az utolsó korlát, amely útjába állt Európa egységének. A magyar demokraták bizonyosak abban, hogy új szakasz kezdődik a román és a magyar nemzet történetében. Készek vagyunk az azonnali párbeszédre abból a célból, hogy megoldást keressünk és találjunk minden olyan problémára, amely a Ceausescu-diktatúra terhes örökségeként nehezedik kapcsolatainkra. Bízunk abban, hogy az új demokratikus társadalmi rend megteremtésében döntő szerepe lesz az együtt élő népek - románok, magyarok, szászok és szerbek - szolidaritásának, ékes bizonyítékául annak, hogy a közöttünk szított ellentéteket csak önző hatalmi érdekek táplálták. A Fidesz országos választmánya nyílt levelet intézett Románia népeihez, amelyben közlik, hogy küldöttséget indítanak Erdélybe Tőkés László és édesapja, Tőkés István felkutatására. December 24-én éjfélkor, Budapesten ökumenikus hálaadó és gyász istentiszteletet rendeznek, s szeretnék, hogy ezen Tőkés László és édesapja tartsák meg a szolgálatot. Egyben felhívással fordulnak Magyarország lakóihoz, hogy azonnali pénzadománnyal segítsék a romániai nyomor enyhítését. A Magyar Izraeliták Országos Képviselete, valamint a Rabbikar közleménye leszögezi: ,,Mi, a Holocaust túlélői, a poklot megjárt nemzedék leszármazottai siratjuk a temesváriakat, aradiakat, magyarokat és románokat, a gyilkolásra kényszerítetteket és meggyilkoltakat, mert közös áldozatai egy alattomos, cinikus, embertelen hatalomnak.,, (folyt.köv.)
1989. december 22., péntek 17:28
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 368-788 a gyógyszerárakhoz szeretnék hozzászólni. Szerintem helytelen az ármegállapítás, mert akinek szívpanasza van az UPANTIL gyógyszernek olyan magas az ára, hogy az már borzasztó. Akinek infarktusa volt és kapja a RIPANTIL gyógyszert, még az sem olyan magas áron van, mint ez a gyógyszer. -
Bakos László 778-695: Dr. Váradi úr azt mondta a Napzártában, hogy már a gyógyszertárakban már megoldott a sorbanállás. Ezt visszautasítom, mert nézzenek körül a gyógyszertárakban, és meglátják, hogy a gyógyszerészek vagy ennyire tapasztalanok, vagy már egyenesen szabotálnak, olyan lassan dolgoznak.
- 667-o39 Illyés Károly: nem tudom miért csodálkoznak a magas gyógyszerfogyasztáson, akkor amikor élvonalban vagyunk a komoly szívbetegségekben. Hiszen ha valaki nem beteg, biztosan nem szed gyógyszert. Én magam vagy 15 féle gyógyszert kell, hogy szedjek.
- 32o-3o2 Dr. Lakatos Andorné: a Napzártában hallgatom a riportot Dr. Matejke Zsuzsa főgyógyszerésszel. Annyi lenne a megjegyzésem, hogy azoknak, akiknek krónikus betegség miatt kell hosszabb távon szedni valamilyen gyógyszert, miért kell többször elmenni az orvoshoz, hogy felírja a gyógyszert. Legalább ezeknek miért nem adják háromszori ismétléssel a recepteket?"
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Ennek jegyében itt is követeltem a munkásőrség feloszlatását, a fegyveres testületek politikamentességét. A gyűlés igen jó hangulatban ért véget. A besúgó itt is jelen volt, gondosan leadta napi operatív információs jelentését. Most már teljesen feleslegesen, mert az eseményről a napi sajtó is beszámolt. Igaz, hogy a jelentésért nyilván felvette a díjazást."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|